
Románia és Magyarország kétoldalú kapcsolata jó, és a két országot stratégiai partnerség fűzi össze, de sok mindent lehet javítani – mondta a román államfő az ARD német közszolgálati televíziónak.
2015. május 18., 15:582015. május 18., 15:58
Klaus Johannis az ARD bécsi stúdiójának blogján megjelent interjúban a két ország kapcsolatára vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a témáról már elnöki tevékenysége legelső időszakában tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Így „tudjuk, hogy mit kell tenni és tudjuk, hogyan kell tenni” – mondta a román államfő.
Hozzátette: „azt hiszem, lehetségessé válik, hogy kapcsolatunkat még jobbá tegyük” és a két ország között „jószomszédi kapcsolat” alakuljon ki. Ez „mindkét ország érdekében állna” – mondta.
Klaus Johannis a magyar közösség helyzetéről szólva elmondta, hogy egy „etnikai kisebbség” – az erdélyi szász közösség – tagjaként „nagyon jól” ismeri az „etnikai kisebbségek problematikáját”. Hangsúlyozta, hogy a romániai magyar kisebbségre „egyáltalán nem problémaként” tekint, és úgy véli, hogy a kisebbségek „gazdagítják” az országot, amelyben élnek.
Kifejtette: a magyar egy „nagy kisebbség”, amelyben számos vélemény fogalmazódik meg, több párt és számos szervezet működik, és ezek ugyan „eltérő felfogást” képviselnek, de mind arra törekszik, hogy „jobb legyen” a magyaroknak, és éppen ez az, amit valamennyi politikusnak tennie kell választóiért.
Ezért a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen „eleve problémaként” felfogni – tette hozzá a román államfő, megjegyezve, hogy előfordulnak „különös” követelések és „inadekvát” követelések, de sok „teljesen normális” követelés is, és a román állam ezek „legnagyobb részét” már teljesítette.
Klaus Johannis hangsúlyozta, hogy a romániai kisebbségek lehetőségeinek, jogainak számbavételével „gyorsan megállapítható, hogy a már régen megoldott problémákból sokkal több van, mint a megbeszélésre váró problémákból”.
A korrupció elleni küzdelemtől a görög államadósság-válság kezeléséig számos témát átfogó interjú vasárnap jelent meg.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!