
2015 legyen a normalitás éve – ezt hangsúlyozta Klaus Johannis államfő első újévi beszédében, amelyet az országban és külföldön élő románokhoz egyaránt címzett.
2015. január 04., 14:322015. január 04., 14:32
Az elnök közös építkezésre szólította az ország polgárait, és azt kérte, lépjenek túl azokon a dolgokon, amelyek elválasztanak, és tartsák meg azokat, amelyek egyesítenek. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem csupán ünnepi, kiemelt napokon kap szerepet a bizalom és a reménység, és az iránt is, hogy az idei év a normalitás Romániájának kezdetét jelöli. Az államfő egyébként a Szeben megyei Kisdisznódon töltötte a szilvesztert, Ausztria tiszteletbeli nagyszebeni konzuljának házában. Vasárnap Johannis a nagyszebeni ortodox székesegyház liturgiáján vett részt. A karácsonyi misét ugyanakkor – római katolikus felesége oldalán – a katolikus templomban hallgatta végig.
Traian Băsescu leköszönt államfő rövid üzenetben fordult a „băsistákhoz”, amelyben köszöntötte őket az újév alkalmából, és leszögezte: bennük bízhat az ország.
Victor Ponta miniszterelnök ugyancsak rövid üzenetet tett közzé közösségi oldalán, amelyben azoknak is kifejezte jókívánságait, akik szimpatizálnak vele, és azoknak is, akik gyűlölik.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!