Jeszenszky Géza: át kell lépni a Nyugat ingerküszöbét

Jeszenszky Géza volt az első magyar külügyminiszter, aki Székelyudvarhelyen járt – mondta felvezetőjében Lőrincz György. „Ebben a teremben először 1993-ban voltam, és nem az udvariasság mondatja velem, hogy ez a székelyudvarhelyi látogatás politikusi pályafutásom egyik legemlékezetesebb pontja” – jelentette ki Jeszenszky Géza.

„Amikor Románia Európa Tanácsba való felvétele kilátásba került, úgy láttam, Romániát talán rá lehet fordítani egy európai politikára. Ennek keretében egyik feltételünk volt, hogy ne csak Bukarestbe, hanem Románia magyarlakta vidékeire is elmenjek. Így került sor egy nagyon emlékezetes székelyföldi körútra, melynek talán egyik legszebb pontja volt Udvarhely. Azért is, mert mint mindig, akkor is csúszott a program, és talán volt benne szándékosság is, hogy a hivatalos ebéd előtt megbeszélt találkozást a városi polgárokkal lekéssem, ezért feleségem javaslatára az ebédidőt beszélgetésre cseréltük. Meglepődtem, milyen nagy tömeg fogadott, akkori spontán beszédem megvan a könyvem függelékében mint egyedüli lírai rész” – fogalmazott Jeszenszky Géza.

Megoldás lehet a katalán minta

Az erdélyi magyaroknak követniük kellene a katalán példát, ők ugyanis úgy vívtak ki minden választás után egyre többet, hogy a mindenkori többség nem tudta őket nélkülözni a madridi parlamentben, a Cortesben. Ezért hol a szocialistákkal, hol pedig a néppárttal léptek koalícióra, így mindig többet és többet tudtak kipréselni a spanyol többségből – magyarázta a történész. 

„Illúzió volt-e az, hogy 1989 karácsonyán és az azt követő hetekben azt gondoltuk, bekövetkezett a csoda, nemcsak hogy a kommunista dominó összedőlt, hanem a románok is rájöttek, a magyarokban nem ellenséget kell látni, hanem azt, aki a nyomorúságukban rokonszenvezett velük. Hogy nem hadsereggel jöttek, amivel Ceaușescu riogatta az embereket, hanem magyarországi konvojok hozták az élelmiszert, gyógyszert, ruhaneműt. Azt hittük, hogy a két nép közös tábort alkot, és ennek előfeltételeként arra gondoltunk, hogy a románok majd készségesen megadják a magyar kisebbségi jogokat: lesz magyar egyetem, önálló oktatási rendszer, magyar nyelvhasználat minden szinten, és önkormányzatiság – ezeket Ion Iliescu és Petre Roman írásba adta. (...) Amikor 1990-ben odatettem Neagu külügyi államtitkár elé egy korábban magyarok és románok által aláírt közös nyilatkozatot, ami teljes összhangban volt a nemzeti kisebbségek jogaival, az általánosan vallott európai elvekkel, eltaszította azzal, hogy ezt a papírrongyot nem hajlandó megnézni, és azt hazaárulók írták, amit Románia soha nem fog megvalósítani. A 90-es évek elején azt lehetett hinni, hogy ha Magyarország szomszédai érdemben nem hajlandók követni a nyugati normát, majd rákényszeríti őket a nyugat-európai közösség, erről kötelező konvenciók fognak születni. Azonban a történelem soha nem egy fix pályán halad, nem determinált” – mondta a korábbi, meghiúsult elképzelésekről.

Határmódosítás vagy önrendelkezés

Bár voltak, akik akkoriban azt állították, lett volna lehetőség a magyar–román határ módosítására, ez nem így van – jelentette ki Jeszenszky. A magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe. Egyes belső határokból nemzetközi határ lett, azonban a világ fél a precedens értékű határmódosításoktól, például azt sem engedte, hogy a horvátok és szerbek kiegyezzenek egymással, annak ellenére, hogy a helsinki záróokmány tartalmazza ennek lehetőségét. Akár \'90-ben, akár ma, ha népszavazást rendelnének el a határmódosításról, hogy szavazna Nagyvárad vagy Arad lakossága? – tette fel a kérdést a történész, meg is válaszolva azt: 1945 óta oly mértékben megváltoztak az etnikai viszonyok, hogy a határmódosítás lehetősége fel sem merül.

Európában akkor lesz stabilitás, ha a nemzeti kisebbségek megkapják jogaikat, amelyek megilletik őket – véli Jeszenszky. Lőrincz György kérdésére reagálva hozzátette, hogy semmi nem szól az autonómiának is nevezhető területi önigazgatás, önkormányzat ellen. Azonban ehhez szükséges a román kormány, a román többség beleegyezése, ami most nagyon távolinak tűnik, de semmi sem lehetetlen, hiszen demokratikus eszközök erre is vannak. Az autonómiát nagyban segítené, ha sikerülne megnyerni a világ rokonszenvét, átlépni a Nyugat ingerküszöbét – véli az egykori magyar külügyminiszter.