A 16–29 éves fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítené az Első munkahely elnevezésű projekt – az erre vonatkozó törvénytervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) honatyái dolgozták ki.
2015. május 27., 14:452015. május 27., 14:45
A kezdeményezők elképzelése szerint a munkanélküliség csökkentését célzó akciót európai uniós alapokból és állami költségvetésből finanszíroznák. A jogszabálytervezet szerint egyrészt anyagi támogatást nyújtanának a fiatalokat alkalmazó cégeknek, ugyanakkor kedvezményes hitelt is biztosítanának ezeknek a vállalatoknak új állások létrehozása céljával.
A tervezetből kiderül: a 16–29 éveseket alkalmazó cégeknek minden új munkaerő után 18 hónapon keresztül fizetnék a bruttó minimálbér értékét, amely januártól 1050 lejre emelkedik, a munkaadó emellett mentesülne a társadalombiztosítási hozzájárulás kifizetése alól. A projektre 350 millió lejt különítenének el, ennek nyomán becslések szerint 15 ezer fiatal állhatna munkába.
Támogatásban azok a vállalkozások részesülhetnek, amelyeknek nincs adóelmaradásuk az állammal szemben, a fiatalokat pedig legalább 36 hónapig alkalmazniuk kell, a finanszírozást ugyanakkor csak a ténylegesen ledolgozott hónapokban folyósítanák. Ráadásul azoknak a cégeknek, amelyek a három év lejárta előtt megszüntetik az érintettek munkaviszonyát, teljes mértékben vissza kell fizetniük a helyi munkaerő-elhelyező ügynökségnek az addig az államtól kapott öszszeget.
Mindez nem érvényes, ha a munkavállaló mond fel. A jogszabály 2016. január elsejétől lépne hatályba. A tervezetet már benyújtották a szenátushoz, a döntéshozó kamara pedig a képviselőház.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!