Istennel „tárgyal” a jászvásári robbantó

Egy Suceava megyei erdőben találta a jászvásári Gheorghe Asachi Műszaki Egyetem hétfői államvizsgáján robbantó férfi azt a második világháborús lövedéket, amelyből a házi készítésű bombát fabrikálta.

Balogh Levente

2013. július 10., 18:172013. július 10., 18:17

 

Ezt maga a gyanúsított mondta el kedden este a helyi Socola pszichiátriai intézet orvosainak. Mint arról beszámoltunk, Oliver Stant (fotó), aki véletlenül hozta működésbe a robbanószerkezetet, de a detonátor meghibásodása miatt csak ő szenvedett enyhébb kézsérüléseket, terrorizmus gyanújával vették őrizetbe, és kedden este kivizsgálás céljából vitték be a Socola intézetbe, ahol korábban már kilenc alkalommal is kezelték skizofrénia miatt.

A férfi elmondta, először Cârlibabán, annak a helynek a közelében akarta felrobbantani a lövedéket, ahol megtalálta, de aztán úgy döntött, hogy beviszi Jászvásárra. Lucian Burlea, a kórház menedzsere elmondta, hogy Oliver Stannal mintegy másfél órán keresztül beszélgettek az orvosok, a pszichiátriai vizsgálatra ugyanakkor csak ma kerül sor.

A 38 éves férfi az orvosok elmondása szerint isteni jelnek tekintette, hogy rátalált a lövedékre a hegytetőn. Azt is megerősítette, hogy az egyetemi előadóteremben véletlenül nyomta meg a detonátor gombját. Tettének célja az volt, hogy felhívja magára a környezete figyelmét. A férfi elmondta az orvosoknak, hogy hétéves kora óta rendszeresen társalog Istennel, édesanyjával viszont nem ápol jó viszonyt, mivel a szülei gyermekkorában rendszeresen verték.

Az orvosok elmondása szerint a férfi befele forduló típus, visszavonult a világtól, és a hegyekben épített magának kunyhót, az elmúlt öt évben jórészt itt élt. 23 éves kora óta nem volt barátnője, ez jelentős frusztrációt okoz számára. A férfi azt is közölte, hogy nem akar több gyógyszert szedni, mivel lelki egyensúlyba került. A kunyhóban egyébként a hatóságok megtalálták a robbanószerkezet készítéséhez alkalmazott eszközöket, egy közeli barlngban pedig egy hatástalanított gránátra és egy töltényre is rábukkantak.

Lucian Burlea elmondta, Oliver Stant 2006 és 2013 között összesen kilenc alkalommal kezelték. Paranoid skizofréniában szenved, ami az egyik legsúlyosabb mentális betegség, öngyilkossághoz vagy gyilkossághoz is vezethet, amennyiben a páciens megszakítja a kezelést. Oliver Stan édesanyja korábban elmondta: ő beszélte le a fiát az orvosok által felírt gyógyszerek szedéséről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés