Ismét őrizetben a volt IMF-vezér

Őrizetbe vette kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.

2012. február 21., 18:002012. február 21., 18:00

DSK-t saját kérésére hallgatják ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatosan, amelyeken való részvételét korábban nyilvánosan beismerte. Prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét nem tiltják a francia törvények, az ügyészség Strauss-Kahnt azonban üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészességgel és hűtlen kezelés bűntettével gyanúsította meg. Azt feltételezi a nyomozó hatóság: a volt IMF-vezér tudott arról, hogy a szexpartikat és a prostituáltak utazásait nagyvállalatok számláiról finanszírozták. Az úgynevezett Carlton-ügyben eddig nyolc személy ellen emeltek vádat, köztük Jean-Christophe Lagarde, Lille rendőrfőkapitánya ellen.

A gyanú szerint helyi vállalkozók prostituáltakat közvetítettek Strauss-Kahnnak, aki a lille-i főkapitány társaságában vett részt a luxusszállodákban rendezett partikon. A nyomozás során az is kiderült, hogy az ügy fő gyanúsítottjai – Fabrice Paszkowski, egy orvosi műszerekkel foglalkozó cég tulajdonosa és David Roquet, a BTP Eiffage csoport egyik leányvállalatának volt igazgatója – többször is jártak Strauss-Kahnnál Washingtonban. Utoljára tavaly május 11. és 13. között, egy nappal azelőtt, hogy a volt IMF-vezért nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt New Yorkban őrizetbe vették. Októberben megjelent életrajzi kötetében Strauss-Kahn azt írta: „elviselhetetlennek” tartja, hogy a nevét belekeverték a Carlton-ügybe, azt viszont elismerte, hogy részt vett „szabados partikon”. „Az ilyen találkozókra nem prostituáltak járnak, és amikor az ember meghívást kap egy ilyen partira, akkor nem kéri el a számlát” – fogalmazott a kötetben a volt IMF-vezér, arra utalva, hogy nem fizetett a szexuális kapcsolataiért, és azt sem tudta, hogy esetleg prostituáltakkal találkozott a szexpartikon.

Az IMF-vezér ellen jelenleg nem folyik bűnügyi eljárás sem Párizsban, sem az Egyesült Államokban. Franciaországban elévülés miatt nem történt vádemelés egy 2003-as ügyben, amelyet az ügyészség „szexuális zaklatásnak” minősített. A nemi erőszak kísérlete miatti amerikai büntetőügyet pedig a panaszos szavahihetőségének megkérdőjelezését követően ejtették. Ez utóbbi ügyben azonban polgári bíróság előtt folyik eljárás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés