Ismét módosul a romániai autópálya-projekt

Ismét módosította a közlekedésügyi minisztérium a nagyszabású infrastrukturális fejlesztési tervét (Master Plan): a január közepén elkezdett közvita nyomán a szaktárca úgy döntött, hogy az eredeti elképzelésnél kétszer több autópályát épít.

2015. február 10., 19:592015. február 10., 19:59

Az új stratégia szerint 2030-ig összesen 1300 kilométerrel bővítenék a romániai sztrádahálózatot, ez 645 kilométerrel több, mint amennyi a közvitára bocsátott Master Planban szerepelt. A közlekedésügyi minisztérium tájékoztatása szerint mégiscsak autópályának építenek meg több olyan szakaszt, amely eredetileg gyorsforgalmi út lett volna: például a Nagyszeben– Piteşti- és a Marosvásárhely–Târgu Neamţ–Ungheni-útszakaszokat.

A fejlesztési tervbe belefoglaltak egy bukaresti körgyűrűt is, amelynek szintén sztrádaminősítése lesz. A kormány emellett 1877 kilométernyi gyorsforgalmi út építését is tervezi. A közúti projektek költsége becslések szerint eléri a 26,48 milliárd eurót, ennek körülbelül felét autópályákra fordítják.

A nagyszabású fejlesztési terv további részében a vasúti projektek szerepelnek: a szaktárca 3219 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítene, 425 kilométernyi szakaszt elektromos vezetékkel látna el, és ezer kilométernyi gyorsvasútvonalat építene.

A beruházások összértéke eléri a 19 milliárd eurót. Emellett tizenkét hajókikötő felújítását és 752 kilométernyi folyóvíz hajózhatóvá tételét is tervezik, erre 2 milliárd eurót szán a minisztérium. A Master Plan szerint tizennégy repülőteret is építenének 588 millió euróból. A fejlesztési tervben szereplő, 2030-ig megvalósítandó nagyszabású projektekre összesen 48 milliárd eurót szánnak.

Tavaly szeptemberben a közlekedésügyi tárca terveiben még 656 kilométernyi autópálya és 2226 kilométernyi gyorsforgalmi út megépítése szerepelt 2030-ig, azt megelőzően pedig Dan Şova volt tárcavezető 2020-ig ígérte 1800 kilométer sztráda kivitelezését.

Ioan Rus jelenlegi közlekedésügyi miniszter januárban úgy nyilatkozott: a most 700 kilométeres autópálya-hálózatot ebben az évben 50 kilométerrel, jövő évben pedig 200 kilométerrel bővítik. A Master Planban szereplő beruházások megvalósítására a 2014–2020-as európai uniós költségvetési időszakban biztosított forrásokat hívnának le, a költségek egy kis részét pedig a kormány állná. A hatóságok számtalan alkalommal elhalasztották a fejlesztési terv végleges formájának bemutatását, amelyet a parlament különbizottságai fognak megvitatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés