Irán urándúsítást indított

Irán megkezdte alacsony fokon dúsított uránkészlete továbbdúsítását 20%-os szintre – jelentette be kedden Ali Akbar Szalehi, az ország atomenergia-ügynökségének vezetője.

Szőcs Lóránt

2010. február 09., 12:402010. február 09., 12:40

2010. március 08., 17:252010. március 08., 17:25

Galéria

Szalehi az IRNA iráni hírügynökség által idézett nyilatkozatában elmondta: az urán 20%-os szintre dúsítását a natanzi urándúsító üzem e célra kijelölt centrifugasorán kezdték meg. Jelenleg a gyengén – 3,5%-os szintre – dúsított uránból készített kéttonnás elemeket alakítják át kisebb, 50 kilogrammos kapszulákká.

Szalehi közlése szerint 164 urándúsító centrifugát készítettek elő a továbbdúsításra, s a berendezésekkel havonta 3–5 kilogramm uránt dúsíthatnak 20%-os szintre a teheráni kutatóreaktor számára, amely orvosi izotópokat állít majd elő.

Az iráni atomenergia-ügynökség vezetője szerint a továbbdúsításra használt centrifugasor inkább laboratóriumi, mint ipari méretet jelent, bár megjegyezte, hogy a havi 3–5 kilogrammnyi mennyiség az iráni szükséglet kétszeresét jelenti. Irán vasárnap jelentette be, hogy 3,5 százalékos szintre dúsított uránkészletét továbbdúsítja, ami erősítette a nyugati országok aggodalmát, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramjának leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.

Bár a nukleáris robbanótöltet hasadóanyagához az uránt legalább 90 százalékosra kell dúsítani, az iráni készletek 20 százalékos szintre dúsítása jelentős lépés lenne az ország atomhatalmi törekvéseinek megvalósításában – írta a napokban az amerikai hírügynökség.

Míg ugyanis ezt a lépést körülbelül egy év alatt lehet elvégezni a natanzi földalatti urándúsító üzem mintegy kétezer centrifugájának felhasználásával, a következő lépéshez – a 90 százalékra dúsításhoz – technikailag már fél év is elegendő lehet, 500 és ezer közötti számú centrifuga felhasználásával – olvasható az AP tudósításban.

Irán cáfolja, hogy atomfegyver előállítására törekedne. Ugyanakkor eddig az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt olyan határozatát hagyta figyelmen kívül, amely urándúsítási programjának befagyasztására szólította fel, s ehelyett folyamatosan bővíti nukleáris programját – írja az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés