
Fotó: Boda L. Gergely
A Telefonos Szeretetszolgálatot működtető Solidaris Egyesület hosszú távú terve az Erdélyi Szociális és Információs Központ (ESzIK) létrehozása, amelynek megvalósítására jó esélyt lát Sajó Norbert, aki a Román Kereskedelmi Bank pályázatára hívja fel az adományozók és segíteni akarók figyelmét.
2016. január 05., 17:052016. január 05., 17:05
2016. január 05., 17:062016. január 05., 17:06
Az Erdélyi Szociális és Információs Központot valahol Kolozsvár vagy Marosvásárhely környékén szeretné felépíteni a Telefonos Szeretetszolgálat azzal a céllal, hogy segítsen felszámolni az információhiányt, amely krízishelyzeteket szülhet, raktározási helyet biztosítson annak az élelemnek, gyógyszernek, ruházatnak, játéknak, amely a több száz telefonos és személyes felajánlásnak köszönhetően összegyűl. Ugyanakkor megsokszorozná a segítséget térben és időben: a takarítást és bevásárlást az idősek számára például, a lelkigondozói beszélgetéseket, látogatásokat, orvoshoz kísérést, gyermekkirándulásokat, szeretetvendégséget, élelmiszercsomagok kézbesítését. Sajó Norbert elmondta azt is, hogy terveik szerint az Erdély szívében felépülő központ azonnali támaszt és ellátást nyújtana nehéz helyzetben lévő embereknek, akik számára kiismerhetetlen az állami bürokrácia.
A Telefonos Szeretetszolgálat vezetője derűlátó, ami a terv megvalósítását illeti. A Román Kereskedelmi Bank ugyanis egy olyan pályázatot hirdetett, amelynek legjobb három pályázója támogatáshoz jut. A kiírás három fordulós. Az elsőben több mint nyolcvanan pályáztak, közülük választották ki azt a negyvenet, amelyből február 16-án kiválasztják a legjobb hármat. A negyven pályázó között van a Telefonos Szeretetszolgálat is, amely most a támogatók segítségére számít. Az lesz a nyertes, aki minél több személytől minél több adományt gyűjt össze. Az összeget a bank megduplázza, és a pályázó számlájára utalja. Az adományokat, 5 és 1000 lej közötti összeget a bank honlapján levő számlaszámra, kezelési költség nélkül lehet átutalni.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.
szóljon hozzá!