
Autókínálat 2017 elején Csíkszeredában. Ezek az autók nagy eséllyel már a romániai utakat róják. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Az első negyedévben több mint 150 ezer autót helyeztek forgalomba Romániában, 74,4 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében – közölte pénteken a román statisztikai intézet.
2017. május 06., 11:182017. május 06., 11:18
Tavaly egész évben kevesebb mint 400 ezer gépkocsi került forgalomba Romániában, ami csaknem 20 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest.
Noha a statisztikai intézet nem közöl bontást arról, milyen mértékben járult hozzá az új-, illetve használtautó-kereskedés az autópark bővüléséhez, a News.ro hírügynökség szerint azonban az ugrásszerű növekedés egyértelműen annak tudható be, hogy az országban február elsejétől eltörölték a környezetszennyezési adót,
A gépkocsi-nyilvántartó hivatal adatai szerint az első negyedévben 128 ezer használt autót helyeztek forgalomba az országban – csaknem kétszer annyit, mint 2016 első negyedévében, vagyis az autópark növekedéséhez csak 15 százalékban járultak hozzá új autók.
Tavaly az újautó-piac is 17 százalékkal nőtt Romániában 2015-höz képest, de még mindig
– írta a News.ro. Az autókereskedők egyébként arra számítanak, hogy idén a használt autók importja eléri a félmilliót, miután tavaly 300 ezer ilyen jármű talált gazdára Romániában.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!