Ilyen volt a vasút a 20. század elején

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Erdély az 1867-es kiegyezést követően az Osztrák-Magyar Monarchia egyik leghátrányosabb helyzetű régiója volt. Ennek a megváltoztatása szempontjából óriási szerepet játszott a vasút, a vasúti építkezés – ezt mutatja be a Marosvásárhelyen nyílt vasúttörténeti tárlat.

Antal Erika

2016. május 29., 16:372016. május 29., 16:37

Az első erdélyi vasút 211 kilométeres szakaszon, Arad és Gyulafehérvár között, Tövisnél csatlakozott a Magyar Keleti Vasúthoz – olvasható a vármúzeumban egy hónapig nyitva tartó vasúttörténeti tárlaton, ahol vetített képek, pannók és egy terepasztal is a nézők rendelkezésére áll.

A kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedésügyi Minisztérium kezdeményezésére jött létre 2014-ben és eddig bemutatták Budapest után Aradon, Déván, Bukarestben, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Nagyváradon. Mint elhangzott, a 19. század végén, a 20. század elején fotográfusokat bíztak meg azzal, hogy képileg is dokumentálják az építkezéseket, így több, mint háromszáz korabeli fényképfelvétel maradt fenn, nem csak a technikáról, a műszaki megoldásokról, de a táj átalakulásáról, a környezetet átépítő emberekről is.

A viszonylagos gazdasági elmaradottság és mostoha földrajzi viszonyok miatt a Székelyföld vasútjai épültek meg a legkésőbben, a magántőke hiányában államköltségen. A századfordulóra Erdély minden jelentősebb települése vasúthoz jutott. Budapestről nyolc óra alatt lehetett eljutni Kolozsvárra, Brassóból Aradig tizenkét órát tartott az út, míg Tövis és Arad között alig öt órát, Marosvásárhelyről a székely körgyűrűn Brassót nyolc-kilenc óra alatt lehetett megközelíteni. Ezek mára sem változtak sokat – hangzott el a megnyitón, ahol a Maros Megyei Múzeum részéről Pánczél Szilamér köszöntötte a vendégeket, Kósa András Lászlót, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatóját, és Buzás Mihály vasúti mérnököt, a terepasztal tulajdonosát. Kósa András László azt emelte ki előadásában, hogy még ötven év sem kellett ahhoz, hogy Erdélyben létrehozzák a – Dél-, illetve Észak-erdélyi – vasúti forgalmat, amely ma is a vasúti közlekedés gerinchálózatát képezi. Azóta pedig nemhogy nem fejlődött, de csökkent e hálózat ezeken a vidékeken. Az építkezés akkor sem volt mentes a különböző botrányoktól, amerikai típusú tranzakciók, építési kudarcok kísérték a munkálatokat – mutatott rá Kósa.

A kiállítás érdekessége a Buzás Mihály által bemutatott terepasztal, amely húsz méter hosszú pályával, több mozdonnyal, kocsikkal, három állomással, 15 váltóval, négy jelzővel, irányítótoronnyal, fűtőházzal, állomásépülettel, vécével, váróteremmel, víztoronnyal, vasúti hidakkal, átjárókkal van felszerelve, és nemcsak a gyerekek, de a felnőtt látogatók számára is érdekfeszítő. A vasúti mérnök elmondta, gyerekkorától érdeklődik a vasút, a vonatok, szerelvények iránt, ezért miniatűr gyűjteményében kétszáz mozdony és négyszáz kocsi van, különböző nyomtávú pályákkal, egy állandó és egy hordozható terepasztallal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés