Ilyen volt a vasút a 20. század elején

Az első erdélyi vasút 211 kilométeres szakaszon, Arad és Gyulafehérvár között, Tövisnél csatlakozott a Magyar Keleti Vasúthoz – olvasható a vármúzeumban egy hónapig nyitva tartó vasúttörténeti tárlaton, ahol vetített képek, pannók és egy terepasztal is a nézők rendelkezésére áll.

A kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedésügyi Minisztérium kezdeményezésére jött létre 2014-ben és eddig bemutatták Budapest után Aradon, Déván, Bukarestben, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Nagyváradon. Mint elhangzott, a 19. század végén, a 20. század elején fotográfusokat bíztak meg azzal, hogy képileg is dokumentálják az építkezéseket, így több, mint háromszáz korabeli fényképfelvétel maradt fenn, nem csak a technikáról, a műszaki megoldásokról, de a táj átalakulásáról, a környezetet átépítő emberekről is.

A viszonylagos gazdasági elmaradottság és mostoha földrajzi viszonyok miatt a Székelyföld vasútjai épültek meg a legkésőbben, a magántőke hiányában államköltségen. A századfordulóra Erdély minden jelentősebb települése vasúthoz jutott. Budapestről nyolc óra alatt lehetett eljutni Kolozsvárra, Brassóból Aradig tizenkét órát tartott az út, míg Tövis és Arad között alig öt órát, Marosvásárhelyről a székely körgyűrűn Brassót nyolc-kilenc óra alatt lehetett megközelíteni. Ezek mára sem változtak sokat – hangzott el a megnyitón, ahol a Maros Megyei Múzeum részéről Pánczél Szilamér köszöntötte a vendégeket, Kósa András Lászlót, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatóját, és Buzás Mihály vasúti mérnököt, a terepasztal tulajdonosát. Kósa András László azt emelte ki előadásában, hogy még ötven év sem kellett ahhoz, hogy Erdélyben létrehozzák a – Dél-, illetve Észak-erdélyi – vasúti forgalmat, amely ma is a vasúti közlekedés gerinchálózatát képezi. Azóta pedig nemhogy nem fejlődött, de csökkent e hálózat ezeken a vidékeken. Az építkezés akkor sem volt mentes a különböző botrányoktól, amerikai típusú tranzakciók, építési kudarcok kísérték a munkálatokat – mutatott rá Kósa.

A kiállítás érdekessége a Buzás Mihály által bemutatott terepasztal, amely húsz méter hosszú pályával, több mozdonnyal, kocsikkal, három állomással, 15 váltóval, négy jelzővel, irányítótoronnyal, fűtőházzal, állomásépülettel, vécével, váróteremmel, víztoronnyal, vasúti hidakkal, átjárókkal van felszerelve, és nemcsak a gyerekek, de a felnőtt látogatók számára is érdekfeszítő. A vasúti mérnök elmondta, gyerekkorától érdeklődik a vasút, a vonatok, szerelvények iránt, ezért miniatűr gyűjteményében kétszáz mozdony és négyszáz kocsi van, különböző nyomtávú pályákkal, egy állandó és egy hordozható terepasztallal.