Illegális az orvossztrájk?

Illegális az egészségügyi szervezetek által november 28-ára meghirdetett sztrájk – jelentette ki szerdán, az egészségügyben dolgozók képviselőivel folytatott tárgyalások után Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter.

Pap Melinda

2013. november 20., 19:442013. november 20., 19:44

A tárcavezető szerint a tiltakozási akció nehezen kivitelezhető, szerinte ezt inkább riogatásnak szánták. Elmondta, amennyiben mégis sor kerülne a munkabeszüntetésre, első dolga az lenne, hogy az igazságszolgáltatáshoz fordulna az akció törvényessége kapcsán. „Nyilvánvalóan, amennyiben törvénytelen – és a mi álláspontunk szerint törvénytelen az akció – az első számú intézkedésünk az lesz, hogy a bírósághoz fordulunk. De remélem, hogy nem jutunk el ide. Véleményünk szerint lehet megoldást találni, azonban nem nyomásra és nem egy éjszaka leforgása alatt” – fogalmazott Nicolăescu, aki szerint jelenleg azon dolgoznak, hogyan lehet átütemezni az egészségügynek szánt pénzeket. Hangsúlyozta, a párbeszéd folytatását látja a legjobb megoldásnak, csütörtökön a Sanitas szakszervezet képviselőivel, jövő héten az egészségügyben dolgozókat tömörítő koalíció küldötteivel találkozik. A tiltakozó akció törvénytelen voltát hangsúlyozta Doina Pană társadalmi párbeszédért felelős miniszter is, aki szerint az orvosok, asszisztensek a kollektív munkaszerződés miatt nem is robbanthatnának ki tiltakozó akciót.

A bíróság dönti majd el, hogy törvényes-e a november 28-ára tervezett általános sztrájk, reagált a mondottakra Vasile Astărăstoae, az Országos Orvoskamara elnöke, aki szerint tiszteletben tartják majd ennek döntését. „A mi álláspontunk szerint a sztrájk az emberek elégedetlenségét fejezi ki” – jelentette ki a szakember, aki szerint, ha a bíróság törvénytelennek ítéli az akciót, abbahagyják a szervezkedést. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a rendszer működni fog, tette hozzá Astărăstoae. Mint mondta, megtörténhet, hogy az alkalmazottak ugyanaznapra vesznek ki szabadot, vagy az orvosok nem vállalnak plusz ügyeletet. Hangsúlyozta, nem érthetnek egyet a 2014-es büdzsében az egészségügynek előirányzott összeggel, ha százalékban ez nagyobb is az ideinél, az euró-lej árfolyam tükrében valójában kisebb.

Mint ismeretes, a Sanitas szakszervezeti tömörülés november 25-ére figyelmeztető sztrájkot hirdetett, míg 28-án általános sztrájkba lépnének az egészségügyben dolgozók, a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát kérve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés