
A közalkalmazottak száma közel 90 000-rel csökkent 2010 novemberéig, és a kormánynak nem áll szándékában „kényszerleépítésekhez” folyamodni idén, a bérköltségek a rendszerből természetes módon történő távozások nyomán csökkennek – véli Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.
2011. február 09., 16:312011. február 09., 16:31
2011. február 09., 18:452011. február 09., 18:45
„Tavaly voltak tömeges elbocsátások is, de olyanok is távoztak a rendszerből, akik felmondtak vagy nyugdíjba vonultak. Az állami szférában novemberben már 88 000-rel kevesebben dolgoztak” – magyarázta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselője. Hozzátette, még nem határozták meg, idén hány alkalmazott távozik az állami szférából, de hangsúlyozta: nem lesznek tömeges elbocsátások. Az üres állásokat viszont továbbra is befagyasztják. „Ahogy haladunk a minisztériumok átszervezésével, a működési jelentések alapján döntünk arról, hogyan képezzük át az alkalmazottakat. Jelenleg nincs elbocsátásokról szóló terv 2011-re” – mondta az IMF küldöttségének vezetője.
Traian Băsescu államfő január elején még kitartott eredeti elképzelése mellett, mely szerint a közalkalmazottak számát csökkenteni kell idővel, és azt sem zárta ki, hogy ezt a létszámcsökkentést elbocsátások révén hajtsák végre. „Nem csak elbocsátásokra célzok, de az elbocsátásokat sem zárom ki, éppen ellenkezőleg, azt hiszem, folytatnunk kell a leépítéseket, hogy rugalmas államapparátust alakítsunk ki” – jelentette ki akkoriban Băsescu. Az államfő korábban azt mondta, az év végén Romániában 1 270 000 közalkalmazottat tartottak nyilván. Szerinte ez még mindig túl sok, két-három éven belül el kellene érni, hogy az állami ágazatban csak 900 000 alkalmazott dolgozzon.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!