Hosszú távon káros a gyereknevelési szabadság csökkentése

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A munkaügyi miniszter szűklátókörűségére vall az az intézkedés, mely szerint a gyereknevelési szabadság a felére csökkenne – véli Édler András György RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Szőcs Lóránt

Bús Ildikó

2010. november 30., 12:442010. november 30., 12:44

Rövid távon sikerül ilyen módon megspórolni néhány lejt a költségvetés számára, de hosszú távon mindenképp visszaüt ez az intézkedés – jelentette ki Édler András György képviselő. A képviselő kifejtette, jelenleg Románia nem rendelkezik azzal a szükséges infrastruktúrával (bölcsődék,  tanúsítvánnyal rendelkező nevelőnők), amelyre a szülő 1 éves kora után nyugodt szívvel rábízhatná a gyereket, s ebből adódóan egy ilyen intézkedés a gyermekvállalási kedvet csökkenti, ami Románia lakosságának további elöregedését eredményezi.

Az is kérdéses egyébként, hogy tényleg spórlást eredményez-e ez az intézkedés, hiszen a gyereknevelésen levő kismamák nagyrésze 600 és 1000 lej körüli összeget kap támogatásként, ami, ha figyelembe vesszük azt, hogy a miniszter elképzelése szerint a munkába visszatérő kismamák 500 lej támogatásban részesülnek, azt jelenti, hogy az egy személyen elért sporlás nem több mint 500 lej, s ha még azt is figyelembe vesszük, hogy azonnal el kellene kezdeni a megfelelő infrastruktúra kiépítését, ami nem kis pénz (egyrészt a beruházás, másrészt a működtetés), akkor a tervezett sporlásból rövid távon (pont most, amikor a megtakarítás lenne a cél) máris túlköltekezés lesz –  fejtette ki Édler.

A háromszéki képviselő azt is elmondta, azzal egyetért, hogy a kismamának adják meg a választási lehetőséget, hogy az 1 év letelte után tovább marad-e gyereknevelésen és kapja a fizetése 85%-át, amig a gyerek betölti a 2 évet, vagy inkább visszatér a munkahelyére, és még egy évig kapja az 500 lej potlékot. „Úgy gondolom, hogy az RMDSZ álláspontja is egyértelmű, hiszen többször is elmondtuk már, hogy több megszorító intézkedést nem fogunk támogatni” – mondta Édler, aki a miniszter tervét kifejezetten ellenzi.

Átruházható gyes?

A gyereknevelési támogatás időtartama továbbra is két év kell legyen – ezt már Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter nyilatkozta. Szerinte a munkaügyi minisztérium által javasolt törvénymódosítást alaposan át kell nézni és alternatív megoldásokat kell találni.

„Lehetőséget kell találni arra, hogy a gyereknevelési támogatás átruházható legyen az apára vagy a nagyszülőkre, mert biztosítani kell a lehetőséget azon kismamák számára is, akik hamarabb vissza szeretnének térni munkahelyükre. A gyerek fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy az első két évet családi környezetben töltse. Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy a gyes időtartama nem kell csökkenjen.

Amennyiben a minisztérium úgy látja, hogy megszorító, spórolási intézkedésekre van szükség, akkor beszélhetünk arról, hogy töröljék el a jelenlegi, a fizetés 85%-át biztosító gyest, és állapítsunk meg egy felső határértéket, egy fix összeget, erről egyeztethetünk” – fejtette ki Kelemen Hunor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés