
Fotó: Lukácsi Lehel
Hét lej értékű ebédet kapnak majd a kísérleti jelleggel beindított meleg ebéd programba bekerült iskolák tanulói – tájékoztatott az országos programról Király András. Az oktatási államtitkár azt is elmondta, hogy az ebéd egy élelmiszercsomag is lehet ott, ahol a feltételek nem megfelelők a meleg étel tálalására. A székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum Hargita megye egyetlen iskolájaként vesz rész a kísérleti projektben.
2016. november 03., 14:262016. november 03., 14:26
Ebben a tanévben az ország ötven iskolájának diákjai kapnak tanítási napokon ebédet – az erről szóló törvény kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A kísérleti jelleggel elindított programba bekerült iskolákat úgy választották ki, hogy legyen köztük fővárosi, de megyei jogú város, községek, illetve kisebb falvak oktatási intézményei is bekerüljenek, ugyanakkor síkvidéken, domb- és hegyvidéken található iskolák is – tudtuk meg Király András oktatási államtitkártól.
Az országos sajtóban meleg ebédről adtak hírt, ám ez lényegében egy hét lej értékű élelmiszercsomag is lehet, nem csak meleg étel – hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Ahol lehetőség van rá, azaz van étkezde, amely higiéniai és közegészségügyi szempontból is megfelelőnek bizonyul, ott lehet szó meleg ételről. Senki nem hagyná jóvá, hogy az osztálytermekben, a padokon ebédeljenek a gyermekek” – szögezte le az államtitkár.
Görbe Péter főtanfelügyelő megerősítette, hogy Hargita megyében egyedüliként a székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum került be a programba. Elmondta, az étkezésre elkülönített összeg a helyi önkormányzatokhoz érkezik majd, ahol eldönthetik, hogy saját költségvetésükből hozzájárulva növelik-e azt. Tudni kell, hogy a tanulók csupán azokon a napokon jogosultak meleg ételre, amikor jelen vannak a tanórákon. A főtanfelügyelő jónak tartaná, ha minden diák meleg ebédet kapna az iskolákban. Azt is közölte, hogy a hét lejes keret nagyjából ugyanakkora összeg, amennyit az óvodák, napközik költhetnek a gyermekek napi étkeztetésére.
Noha Hargita megyében egyelőre a tej-kifli program termékeit sem kapják meg a diákok, megtudtuk, hogy a két program egyszerre nem működhet majd, azaz egy tanintézet nem lehet benne mindkét programban. Így amíg beindul az ebédprogram, a Marin Preda diákjai is tej- és pékterméket kapnak majd.
A hét lejes élelmiszercsomagot illetően a főtanfelügyelő elmondta, harminc napon belül jelenik meg a törvény alkalmazási módszertana, azt követően lesznek részletesebb információi arra vonatkozóan, hogy mit tartalmazhat a csomag.
Tovább „színesítik” a tej-kifli programot
Változatosabbá tenné a jelenlegi tej-kifli programot a Cioloş-kabinet, jövő évtől gyümölcsöt és zöldséget is biztosítanának a kisdiákoknak. „Az egészséges táplálkozásra bátorítanák az elemistákat, de a programot az óvodásokra is kiterjesztenénk. Ugyanakkor a hazai gazdákat is támogatni szeretnénk, és olyan törvényi keretet kidolgozni, mely szerint a helyi tejtermelők, gazdák elsőbbséget élveznek a tejtermékek, gyümölcsök, zöldségek beszerzésére vonatkozó szerződések megkötésekor” – jelentette ki a Mediafax hírügynökségnek Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter. A tárcavezetőnek a gazdák és az élelmiszeripar képviselőivel folytatott megbeszélésén szó esett arról is, hogy ehhez az állami támogatás növelése is szükséges. Ugyanakkor létre kellene hozni egy hatóságot, amely a tízórainak szánt gyümölcs, zöldség és tejtermékek beszerzését koordinálja. Claudiu Frânc, a Romániai Szarvasmarha-tenyésztők Szövetségének elnöke kifejtette, a kormány tervezete – mely szerint a helyi termelők előnyt élveznének a tendereken – mentőövként szolgálhatna a válságban lévő romániai tejipar számára. A pénzügyminisztérium képviselői megerősítették, hogy a tervezet szerint az eddigi gyakorlattól eltérően nem a legalacsonyabb ár, hanem az ár és a minőség közötti egyensúly lenne a döntő szempont.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!