Hiánycikk lehet az olcsó gyógyszer

Az alapellátásba ugyan még nem gyűrűzött be a gyógyszerhiány, ám számos orvosság már most sem található meg a patikákban. Az érintettek eközben attól tartanak, hogy az új árlista miatt további tabletták tűnnek el. A lajstrom azonban egyelőre késik.

Bíró Blanka

2015. május 27., 20:372015. május 27., 20:37

Június elsejétől olcsóbb lesz a gyógyszer, de több termék eltűnhet a hazai piacról – kongatták meg már korábban a vészharangot az egészségügyi szakemberek.

Eközben pár nappal az árcsökkentés előtt azt kell tapasztalnunk, hogy a gyógyszertárak már most nem találnak meg mindent a lerakatokban, egyik patikából a másikba küldözgetik a betegeket, s ígérni sem mernek semmit, mert teljes a bizonytalanság, azt sem tudják biztosan, mikortól lép érvénybe a felújított árlista.

Ugyanis – mint arról korábban beszámoltunk – azt az előzetes bejelentések szerint már június 1-jétől alkalmazni kellene, de olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy a gyártók és a krónikus betegek szövetségének nyomására két héttel vagy akár őszig is elhalasztják. Az viszont biztos, hogy az aktualizált listáról szerdán még mintegy ezer gyógyszer hiányzott, miközben az egészségügyi hatóságok és a gyártók egymásra mutogattak – előbbiek indokolatlanul nagy nyereséggel vádolják a gyógyszergyárakat, míg ezek a kötelezően megszabott árak miatt panaszkodnak.

Közben a statisztikák szerint a hazai lakosság egyre több gyógyszert fogyaszt, ez év első negyedében 11 százalékkal növekedett az eladás, a forgalom meghaladta a 3,2 milliárd lejt. Látványos, mintegy 20 százalékos növekedés a recept nélkül megvásárolható orvosságok esetében érhető tetten.

Spórolna a biztosító

Mint ismeretes, az egészségügyi minisztérium eldöntötte, hogy ezentúl alkalmaz egy immár hatéves rendeletet: az új árakat a 2009-ben kiadott 75-ös számú miniszteri rendelet alapján számították ki, eszerint a gyógyszerek nem lehetnek drágábbak, mint tizenkét, összehasonlítási alapul vett európai uniós országban.

A gyógyszeripari cégeknek áprilisban kellett aktualizálniuk az árjegyzékeiket. A hatóságok arra számítanak, hogy akár 20 százalékkal is olcsóbbak lesznek a gyógyszerek, ez pedig az ingyenes és kedvezményes árú kezelések esetében jelentős megtakarítást eredményez az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS). Például a húgyúti fertőzés gyógyszeres kezelése jelenleg 38 lejbe kerül, az új lista alapján pedig alig 11 lejes ráfordítást igényelne.

„Az egészségbiztosító érdeke, hogy a beteg elégedett legyen, minél több pénzt hajtsunk be, és minél kevesebbet költsünk, azt is olcsó és csak feltétlenül szükséges gyógyszerekre” – fejtette ki a napokban Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke.

Elismerte ugyanakkor, hogy még nem tudja pontosan, mikortól lép érvénybe az új árlista, mindössze annyit mondott, hogy „korábban, mint sokan gondolják”. A biztosítónak a bejelentéstől számított két hétre van szüksége, hogy a referenciaárakat újraszámolja, mondta Ciurchea, ebből kiindulva nem valószínű, hogy már június 1-jétől alkalmazzák az új listát.

A szakember egyúttal leszögezte, nem tűnnek el gyógyszerek a piacról, hiszen ez egy folyamat, régi termékeket kivonnak a piacról, és újakat dobnak be. A biztosító elnökének becslései szerint a gyógyszerek árának csökkenésével a clawback-adó is csökkenni fog.

Hiányzó gyógyszerek

A piacon azonban már most sem található meg valamennyi szükséges gyógyszer, a betegek pedig attól tartanak, a helyzet csak rosszabbodni fog, hiszen a gyártók kivonhatják forgalomból az olcsó termékeket, amelyek előállítása nem hoz profitot, és a párhuzamos export miatt is eltűnhetnek orvosságok a patikák polcairól. Az új árlista legutolsó változatában 5200 kezelés található, míg jelenleg 6100 van érvényben, a hiányzók egynegyede éppen generikus, vagyis a legolcsóbb gyógyszer.

„Egy doboz szívgyógyszer, amelyik hét évvel ezelőtt 18 lejbe került, most hét lejért megvásárolható, de ez az ár az előállítási költségeket sem fedezi” – mutatott rá Coriolan Pop generikusgyógyszer-előállító. Közben, hogy a törvénytelenségeket megelőzze, a Versenytanács ellenőrzi a piacot, vizsgálják a hűségkártya-rendszereket, valamint azt is, hogy a gyógyszerész milyen terméket javasol. A jelentésük június közepére készül el.

Nehézkes a patikákban a beszerzés

Sok orvosságot a lerakatokban sem lehet már megtalálni, erősítette meg érdeklődésünkre Szabó Péter, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke is. Mint részletezte, ha a beteg elfogadja, próbálják hasonló termékkel helyettesíteni a hiányzó orvosságot, vagy más gyógyszertárba küldik, hátha ott még raktáron van a keresett pasztilla. Ígérni sem mernek ugyanakkor a betegeknek semmit, mert ha a lerakatok nem szerzik be az adott terméket, mert azzal nincs nyereségük, vagy a gyártók már nem állítják elő, a patikák nem tehetnek semmit.

„Mi a lánc utolsó előtti szeme vagyunk” – fogalmazta meg a gyógyszerész, aki attól tart, hogy ha érvénybe lép az új lista, csak rosszabbodni fog a helyzet, a kötelezően megszabott alacsony ár miatt az olcsó gyógyszert külföldön próbálják majd drágábban értékesíteni, a párhuzamos export miatt pedig fontos gyógyszerek tűnhetnek el a piacról.

Jó hír viszont, hogy alapellátásba még nem gyűrűzött be a gyógyszerhiány – mondta el portálunknak Szabó Soós Klára. A Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke azt tapasztalta, hogy a patikák egyelőre még megoldják az ellátást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés