
Fotó: Kristó Róbert
Heves bírálatokat váltott ki az RMDSZ vezetősége részéről Tőkés László bejelentése, miszerint megválik a szövetség Temes megyei szervezetében betöltött tagságáról. Az RMDSZ alapítója és – a tisztség 2003-as megszüntetéséig – volt tiszteletbeli elnöke hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy huszonkét év után kilépett az alakulatból.
2012. március 12., 18:292012. március 12., 18:29
2012. március 12., 18:292012. március 12., 18:29
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő többek között azzal indokolja döntését, hogy a cianidos bányászat betiltását szorgalmazó EP-határozat egyik kezdeményezőjeként vállalhatatlan számára az RMDSZ Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházást elősegítő álláspontja. Tőkés az egész erdélyi magyarságra nézve szégyenletesnek tartja azt is, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői a köztisztviselők vagyonosodását vizsgálni hivatott romániai feddhetetlenségi ügynökség és a korrupcióellenes ügyészség munkájának ellehetetlenítésére törekszenek. Az EP volt alelnöke azzal vádolja a szövetséget, hogy a hatalom öncélú akarása miatt beáldozta az önálló állami magyar egyetemet, igazgatói és prefektusi állásokra váltotta az autonómiát, az erdélyi magyar közösségnek járó közpénzek java részét pedig saját önös céljaira használja fel. „Meggyőződésem, hogy nem az erdélyi magyarság van az RMDSZ-ért, hanem éppen fordítva: erdélyi magyar pártjainknak, választott tisztségviselőinknek kell mindenkoron egész közösségünket szolgálniuk” – szögezi le Tőkés László.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy reagált: ha Tőkés „gerinces ember lenne”, EP-mandátumát is vissza kellene adnia, mivel azt 2009-ben a szövetség listáján szerezte. „Tőkés László lényegében már régóta nem tagja az RMDSZ-nek. Érvei határtalan kétszínűséget mutatnak, mivel ha valaki egy párt alapítójaként létrehoz egy másik pártot, többé nem lehet tagja az előző alakulatnak” – nyilatkozta Kelemen Hunor. Ugyancsak “visszakérné” a politikus brüsszeli mandátumát Markó Béla kormányfő-helyettes, volt RMDSZ-elnök, aki szerint Tőkést úgyis kizárták volna az alakulatból, “mivel létrehozott egy új pártot”. (Tőkés Lászlónak semmilyen tisztsége nincs a tavaly ősszel védnöksége alatt megalakult Erdélyi Magyar Néppártban).
Kovács Péter főtitkár szerint az RMDSZ-ből való kilépési nyilatkozatával Tőkés felmondta a három éve működő magyar összefogást. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott: Tőkés kilépése túl későn érkezett, és az EMNT-elnök „kétszínűségét” bizonyítja. Borbély szerint Tőkésnek személyes érdeke volt az EP-képviselői mandátum megszerzése. Eközben Tőkés László hétfőn a Krónika napilapnak leszögezte: nem mond le európai parlamenti mandátumáról, a képviselői megbízatást ugyanis nem az RMDSZ-nek, hanem a választóinak köszönheti.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!