Herman Van Rompuy elnök és Catherin Ashton külügyi főképviselő az új EU vezetők

Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első "külügyminiszter", pontosabb nevén kül- és biztonságpolitikai főképviselő - jelentette be az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően.

Szőcs Lóránt

2009. november 20., 16:162009. november 20., 16:16

2009. december 02., 17:122009. december 02., 17:12

Galéria
Galéria

Elmondta azt is, hogy a döntés mind a 27 tagállam vezetőjének egyhangú egyetértésével született. Bajnai Gordon miniszterelnök a döntést úgy értékelte: az Európai Tanács első elnökének kiválasztásakor az a szempont érvényesült, hogy a tisztség betöltője konszenzusteremtő, kompromisszumkereső személyiség legyen.

A megerősített hatáskörű kül- és biztonságpolitikai főképviselőt illetően pedig úgy vélekedett, hogy az első időszakban a szervezőkészség a legfontosabb, hiszen a főképviselőnek meg kell teremtenie az EU külügyi szolgálatát, az uniós diplomáciai képviseletek hálózatával együtt.
Fredrik Reinfeldt kiemelte, hogy a megbízatások eldöntésével immár teljes körűen működhet a december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés, amely XXI. századira korszerűsíti az EU tevékenységét intézményes téren.

A 62 éves Herman Van Rompuyt - aki szinte a nemzetközi ismeretlenségből emelkedett idén a belga miniszterelnöki, majd nem egészen egy év alatt az uniós elnöki székbe - elsősorban kompromisszumkereső képességéért méltatják. Megválasztása után hangoztatta, hogy az unión belüli tárgyalásokon olyan hozzáállást igyekszik majd kialakítani, amely minden tagország érdekeire és érzékenységeire tekintettel van. Az unió rövid távú céljai közül kiemelte a decemberi koppenhágai klímakonferencia sikerre vitelét és a munkahelyteremtést, hosszabb távon pedig az unió egységének és szervezettségének fokozását. Kiállt a további bővítés, valamint az unió világban játszott szerepének növelése mellett is.

Az 53 éves Ashton tavaly óta az Európai Bizottság kereskedelmi felelőse, előzőleg pedig a brit Lordok Házának vezetője volt. Mostani megbízatásában alighanem jelentős szerepet játszott nemzeti és politikai (munkáspárti) hovatartozása, valamint az, hogy a gyengébb nemhez tartozik. Sajtótájékoztatóján Ashton azt hangoztatta, új munkakörében arra fog törekedni, hogy megfelelően képviselje az unió közös értékeit.

Ashton megbízatásához hivatalosan még az Európai Parlamentnek is hozzá kell járulnia, de valamennyi nyilatkozó komoly reményét fejezte ki, hogy ennek nem lesz akadálya.

A svéd miniszterelnök a találkozót lezáró sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a jövőben Javier Solana főképviselő eddigi helyettese, a francia Pierre de Boissieu tölti be. (MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić

Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić
2026. augusztus 27., csütörtök

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek

Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.

Elhunyt Dolly Parton énekesnő
Elhunyt Dolly Parton énekesnő
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés