Hargita megye: 154-en tudtak pályázni a Zöld Ház programban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hargita megyének legalább három millió lejes keretre lett volna szüksége a Zöld Ház-programon belül, ugyanis több mint hétszázan igényeltek volna támogatást, közülük csak 154 iratcsomóját iktathatták.

Barabás Hajnal

2016. október 12., 12:052016. október 12., 12:05

Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője érdeklődésünkre elmondta, összesen 154 kérelmezési csomagot iktattak, az utolsót szerdán délelőtt 11 óra körül vették át. Az igénylők mind hatezer lejre pályáztak (napkollektorok beszerzésére), egy kivételével, aki 8000 lej támogatást kért hőszivattyúra. A Hargita megyére kiosztott keretösszeg, a közel 927 ezer lej nagyrészt elfogyott, a fennmaradó 963 lej, a környezetvédelmi alapnál marad. Idén a nyomás nélküli napkollektorok beszerelésére 3000 lejes, nyomásos napkollektorokra 6000 lej és hőszivattyúkra 8000 lejes vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

„Azt az információt kaptuk, hogy bővítik a keretet, így azok, akik lemaradtak első körben, azok feltehetően még pályázhatnak” – mondta el az igazgató. Hozzátette, Hargita megyének még legalább három millió lejes keretre lenne szüksége, hogy minden igényt ki tudjanak elégíteni, hiszen hétszáznál is többen tettek volna le kérést. Arról már beszámoltunk, hogy már hétvégén kisebb tömeg gyűlt össze a csíkszeredai környezetvédelmi ügynökség épülete előtt, arra várva, hogy hétfőn az elsők között tehessék le igénylésüket a támogatásra.

Országos adatok
Országos szinten 3748 igénylést nyújtottak be a hagyományos Zöld Ház-programon belül elérhető finanszírozásra az első napon, összesen csaknem 22,6 millió lej értékben, ami a magánszemélyeknek szóló összköltségvetés 37,65 százalékát teszi ki. Az igénylőknek további 37,4 millió lej áll rendelkezésére, amíg a keret ki nem merül vagy le nem jár az igénylési határidő – október 24 – derül ki a környezetvédelmi minisztérium közleményéből. Amint arról beszámoltunk, látva a megyék közötti különbségeket, Jakab István, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke kilátásba helyezte a Zöld Ház-programra elkülönített pénzek átcsoportosítását. Mint mondta, a döntést a környezetvédelmi minisztériumnak kell meghoznia, de várhatóan néhány napon belül döntenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés