Traian Băsescu államfő kihirdette a gépkocsik esetében számolt környezetszennyezési adó módosulására vonatkozó jogszabályt, amely akkor lép hatályba, amikor megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
2012. január 06., 15:092012. január 06., 15:09
2012. január 07., 22:132012. január 07., 22:13
Illusztráció
Az új illetékre vonatkozó rendelkezés azoknak kedvez, akik külföldről hoznak, vagy hozattak be nem túl régi, használt gépjárművet, mivel a beíratásnál az eddiginél 25 százalékkal kevesebb környezetszennyezési adót kell kifizetni. Sőt, a rendelkezés, azt is lehetővé teszi, hogy visszaköveteljék az új és a régi bejegyzési díj közötti különbözetet azok, akik 2008. július 1-től számítva, a korábbi években többet fizettek a hamarosan érvénybe lépő illetéknél.
A jogszabály változása azonban nem kedvez a használt autó belső piacának, hisz minden 2007. január elseje előtt gyártott gépkocsira, a forgalomba íratásnál (vagyis abban az esetben is, ha gépjármű tulajdonosa cserélődik) ki kell fizetni. Az öt évnél idősebb autók ára így jelentősen megugrik.
Az illeték kiszámítása egy egységes képlet alapján történik, amely a motortípus, hengerűrtartalom, szén-dioxid kibocsátás mértéke, illetve a gyártási év függvényében határozza meg a végösszeget – írja a Realitatea.net.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!