Győzött a román baloldal, lemondott a PNL vezetősége

Fölényes baloldali győzelmet hozott Romániában a vasárnapi európai parlamenti (EP) választás: 99,99 százalékos feldolgozottság mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) szövetség 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát beseperve a legtöbb – szám szerint 16 – képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.

Balogh Levente

2014. május 26., 18:592014. május 26., 18:59

2014. május 26., 21:522014. május 26., 21:52

Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Korábbi feldolgozottságnál egy ideig úgy tűnt, esély lehet arra, hogy három képviselőt delegáljon az európai törvényhozásba, így a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval együtt összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyar közösséget az EP-ben. A délutáni feldolgozottsági adatok alapján azonban bizonyosnak tűnik, végül két mandátuma marad.

A második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 835.453 szavazattal, 15 százalékkal, ami 6 mandátumot jelent, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (680 759 voks, 12,23 százalék, 5 mandátum), mandátumhoz jut a Traian Băsescuhoz közeli erők által nemrég létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) is (345 908 voks, 6,21 százalék, 2 mandátum), sikeres volt az RMDSZ is, amely 6,30 százalékot ért el, és egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be, 379.528 szavazattal, 6,81 százalékkal.

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke már vasárnap este, az exit-poll eredmények közzé tételét követően ajánlatot tett a PNL-nek a liberálisok márciusi kilépésével megszűnt Szociálliberális Unió (USL) helyreállítására, Emellett az ország ügyeiről szóló egyeztetésre hívta a PDL-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is.

Lemondott a PNL vezetősége, a párt átlép az EPP-be

Crin Antonescu PNL-elnök viszont leszögezte: a PNL-t nem lehet megszelídíteni langyos kormányzati pozíciókkal, és a párt nem hagyja, hogy az ország a „vörös bárók” kezébe kerüljön, ezért az ország PSD-sítésének legfőbb ellenfele kíván lenni. Közölte: vállalja a felelősséget kudarc miatt, ugyanakkor a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy vele együtt hétfőn a párt teljes vezetősége felajánlotta lemondását, ám mivel nem akadt olyan politikus, aki vállalta volna a PNL ideiglenes irányítását, Antonescu tovább vezeti a pártot a következő kongresszusig.

Antonescu leszögezte: egyesíteni kell a jobboldali erőket, és elmondta: a PNL a liberálisoktól átigazol a jobbközép erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP). Erről hétfőn döntött is a pártelnökség. Egyes források szerint ezzel a PDL-vel való fúziót készítenék elő, amit azonban még egyik párt vezetői sem erősítettek meg.

A kudarc nyomán amúgy Klaus Johannis, a PNL első alelnöke jelentette be először: távozik tisztségéből.

Közben a pártvezetés döntött a Szatmár megyei szervezet feloszlatásáról, amiért az felajánlotta a visszafogadást Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő számára, aki azt követően lépett ki a pártból, hogy az felrúgta a koalíciót. Tăriceanut ki is küldték az ülésről, mondván: visszalépése, így párttagsága is szabályellenes.

Marasztalná a PNL-t az ALDE

Antonescu bejelentésére egyébként közleményben reagáltak az európai liberálisok (ALDE) vezetői, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető és Graham Watson elnök. Megfogalmazásuk szerint a „szerencsétlen” döntés figyelmen kívül hagyja, hogy a PNL még így is az egyik legerősebb párt lenne az ALDE-n belül, ami jelentős vezető tisztségeket hozna magával. A közlemény szerint az átállással a PNL a gyenge oldalát domborítaná ki az erősségei helyett, és Traian Băsescu oldalára állna.

Vasile Blaga PDL-elnök szerint elfogadható a pártja által elért eredmény, de lehetett volna jobb. Közölte: a jobboldal egyesítéséről szóló tárgyalásokkal megvárják a végeredményt.

Az egykori PDL-s Elena Udrea, aki nemrég állt át a PMP-be, úgy fogalmazott, a párt számára győzelem az eredmény, hiszen sikeresen teljesítette első választási megmérettetését. Felkérte a többi jobbközép pártot, hogy tárgyaljanak, és lépjenek fel közösen a novemberi államfőválasztáson.

Nagyobb választási részvétel

A részvételi arány 32,44 százalék volt, ami lényegesen jobb, mint öt évvel ezelőtt, amikor csupán a választók 27,2 százalékos volt a részvétel. Vasárnap városon 28,69, vidéken átlag fölötti, 36,88 százalékos volt a részvételi arány.

A legnagyobb arányban a PSD felségterületének számító dél-romániai megyékben járultak urnához, Olt megyében 46,57 százalékos volt a részvétel. A további éllovasok: Ilfov (42,26), Mehedinți 840,17), Teleorman (39,84) és Giurgiu (39,12). A legalacsonyabb Máramaros megyében volt a részvételi arány (25,31). További sereghajtók: Tulcea (27,12), Ialomița (27,66), Temes (27,94) és Vaslui (28,22).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés