
Fotó: Barabás Ákos
Visszaküldte a parlamentnek a gyógyszerreklámok betiltását előíró törvényt Klaus Johannis államfő, mivel elmondása szerint ez ellentétes az európai irányelveknek.
2016. január 10., 22:392016. január 10., 22:39
Az államelnök a jogszabály újratárgyalását kérő indoklásában kifejti, hogy a gyógyszerek reklámozását európai uniós szinten szabályozzák, így az egyes országokban alkalmazott jogszabályok meg kell feleljenek ezeknek. „A tagországok nem alkalmazhatnak szigorúbb, vagy más tartalmú jogszabályokat” – hívta fel a figyelmet Klaus Johannis. Kifejtette, hogy az audiovizuális törvény jelenlegi formájában össze van hangolva az uniós direktivákkal, ennek értelmében csupán azoknak az orvosságoknak a reklámozása tilos, melyek csak receptre kaphatók. Az államfő ugyanakkor a törvény diszkriminatív voltát is kifogásolta, rámutatva, ez az audiovizuális médiában tiltja ugyan a gyógyszer- és patikareklámokat, más közegben ellenben engedélyezi azokat.
Mint arról beszámoltunk, a gyógyszerreklámok kitiltását a romániai rádió- és televízióműsorokból tavaly decemberben fogadta el a parlament Végh Sándor RMDSZ-es szenátor javaslatára azt követően, hogy a felsőház szakbizottsága elutasította azt. A Szilágy megyei honatya azzal indokolta a jogszabály szükségességét, hogy „a betegségek kezelése, a gyógyszerek adagolása egészségügyi, nem pedig kereskedelmi feladat, amellyel orvosoknak és nem marketingeseknek kell foglalkozni”. A törvényjavaslatot a Romániai Reklámügynökségek Szövetsége (UAPR) is ellenezte, rámutatva, hogy a gyógyszer- és gyógyszertáreklámok tiltásával az információhoz való jog csorbul. Levélben fordult az államelnökhöz az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) is, kérve, hogy ne hirdesse ki a törvényt.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.
szóljon hozzá!