
Garantáltan legalább 10 ezer lejes pénznyereményt kapnának a következő nyugtalottó-sorsolás nyertesei, amennyiben a kormány legfeljebb száz szerencsés „versenyzőt” választana ki.
2015. május 19., 19:542015. május 19., 19:54
A nyertesek számának korlátozására vonatkozó tervezetet már elfogadta a képviselőház költségvetési bizottsága, a kabinet pedig azt szeretné, ha a dokumentum júliusig hatályba lépne.
Az elképzelés szerint, amennyiben száznál több nyertes nyugtát mutatnának fel a vásárlók, a kormány újabb sorsolást rendel el, amelynek során kiválasztják azokat, akik pénznyereményben részesülnek. A kabinet azért tartja szükségesnek a nyugtalottó szabályaira vonatkozó szabályok módosítását, mert az első, áprilisban szervezett akcióra több mint 18 ezer győztes számlát mutattak be a fogyasztók, így egy pénztárblokk után mindössze bruttó 55 lejes nyeremény jár.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter eközben hétfőn, a képviselőház plénuma előtt úgy nyilatkozott: az országos adóhatóság (ANAF) által az év első hónapjaiban a kereskedelmi és szolgáltatói egységekben végzett ellenőrzések eredményei miatt volt szükség a borravalóra vonatkozó adó kivetésére, de „az ágazatban tevékenykedő vállalkozásokkal való újabb egyeztetés nyomán véglegesen” lemondtak az illetékről.
„Az adóhatóság által végzett ellenőrző sorozat mindenki számára jól ismert: az ANAF adózatlan pluszösszegeket talált a pénztárgépekben, amiért több kereskedelmi és vendéglátó-ipari egység tevékenységét ideiglenesen felfüggesztették. A bezárás miatt azonban sok cég elégedetlen volt, ezért kérésükre múlt héten megbeszélést tartottunk a képviselőikkel, akikkel közösen mindkét fél számára előnyös és hatékony megoldáson dolgozunk. A találkozó következtetése az volt, hogy a borravalóra kivetett adóról le kell mondanunk” – magyarázta a tárcavezető. Teodorovici ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pluszilletéket nem „az államkassza bevételeinek növelése, hanem egy konkrét probléma megoldása érdekében vezették be”.
A pénzügyminiszter a meghallgatáson bírálta a nemzeti liberális (PNL) képviselőket, akik szerinte indokolatlanul kritizálták a borravaló megadóztatását előíró 2015/8-as számú rendeletet. „Szeretném megkérni önöket arra, hogy a jövőben álljanak elő javaslatokkal arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne javítani a romániai piacot” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette: a pluszilleték bevezetéséről is egyeztettek korábban a piaci szereplőkkel, így nem egyoldalú döntésről volt szó. Teodorovici múlt hétvégén jelentette be, hogy alig néhány nap után eltörli a kormány a borravaló 16 százalékos megadóztatását.
Az ANAF egyébként nemrég arról számolt be, hogy az év első négy hónapjában 1187 esetben indított büntetőjogi eljárást nagymértékű adócsalás gyanúja miatt. A feltárt törvénytelenségek összesen 3,73 milliárd lejes kárt okoztak az államkasszának, ez 172 százalékos növekedést jelent 2014 első négy hónapjában elcsalt összeghez képest. Az adóhatóság közleménye szerint 313 esetben nem létező, úgynevezett fantomcégeket sikerült lefülelniük.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!