
Fotó: Kristó Róbert
Frunda György nem tartja kizártnak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a jövőben esetleg koalíciót alkot az ellenzéki szociáldemokratákkal és liberálisokkal, de őt most inkább az foglalkoztatja, bejut-e a parlamentbe a következő választásokon ez a szövetség – tudósít az MTI
2012. január 10., 11:362012. január 10., 11:36
Frunda (jobb szélen) azért aggódik, hogy a legközelebbi választások alkalmával
nem látnak kedvező eredményeket a lapon
Az RMDSZ szenátorának erről szóló nyilatkozatát, amelyet a Radio France Internationale (RFI) számára adott, a keddi sajtó részletesen ismerteti. Ebben kifejti: a magyarok e szövetsége számára az jelenti a legfőbb problémát, hogy az őszi választásokat követően is bejut-e a törvényhozó testületbe.
Ezt a megnyilatkozást a romániai sajtó annak a tükrében tartja érdekesnek, hogy az utóbbi hónapokban a román belpolitika egyik fő „találós kérdése” az volt: a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L) együtt kormányzó RMDSZ-t képes-e „elcsábítani” a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló ellenzéki pártszövetség, amely a Szociálliberális Unió (USL) elnevezést viseli.
Frunda láthatóan nem is erre a kérdésre helyezi most a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy az RMDSZ milyen erős pozícióban marad a jövőben a romániai politikai színtéren. A szenátor nem rejtette véka alá azt az aggodalmát, hogy ez a szervezet talán nem éri el majd a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.
Elsősorban arra utalt, hogy az RMDSZ-nek várhatóan meg kell fizetnie majd a kormányszereplés árát, hiszen a kényszerű, de népszerűtlen gazdasági intézkedések miatt az átlagember úgy érzi, most rosszabbul él, mint 2008-ban. Az RMDSZ-nek ráadásul a következő választásokon szembesülnie kell más magyar ellenfelekkel is, nevezetesen a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) és a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párttal (MPP). Frunda szerint ez utóbbiak „sokszor erkölcstelen módon és igaztalanul” vádolják az RMDSZ-t. Ennek eredményeként – véli a szenátor – az RMDSZ-re eddig szavazó választópolgárok egy része megundorodik a politikai csatározásoktól, és nem megy majd el szavazni. A szövetség szavazótáborának legalább 60–70 százaléka ráadásul nyugdíjasokból áll, akik a legtöbbet veszítették, a kórházi kezeléstől a távhőszolgáltatásig és a villanyszámláig – emlékeztet a politikus.
A szenátor nem zárt ki egy esetleges koalíciót a választások után az USL-lel. Szerinte ha ez az ellenzéki pártszövetség 50–51 százalékot ér el, akkor biztos nem fordul majd az RMDSZ-hez, de ha 48 százalékot kap, akkor biztosan megkeresi a szervezetet.
Frunda nyilatkozatától függetlenül a román politikai elemzők egy része hisz az RMDSZ által hivatalosan hangoztatott ígéretnek, amely szerint a magyarok e szervezete végig „hűséges” marad a PD-L-hez mindaddig, amíg ki nem derül, hogy e koalíció már nem élvezi a parlamenti többséget (Frunda egyébként mindig ellenezte az RMDSZ e kormányban való részvételét). A bukaresti megfigyelők másik része azonban úgy látja, hogy már az őszi romániai választások előtt felbomolhat a jelenlegi kormánykoalíció, amelynek pártjai között több kérdésben ellentét van.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!