Frankhitelesek: Isărescu megértő, de nem segíthet

Megérti a vasárnap már másodízben utcára vonult svájcifrank-hitelesek aggodalmait a Román Nemzeti Bank (BNR), de ez nem jelenti azt, hogy az ügyfelek érdekében a központi jegybank hajlandó lesz törvényt szegni – mondta hétfőn Mugur Isărescu, a BNR kormányzója arra utalva, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az általa vezetett intézmény nem dönthet arról, hogy a kereskedelmi bankok hogyan kezelik a svájcifrank-válságot. 

2015. február 09., 17:562015. február 09., 17:56

„A devizakölcsönöket nem mi adtuk, ezért nem is avatkozhatunk bele a hitelszerződések újratárgyalásába. A BNR mindössze annyit tehet, hogy felügyeli a kereskedelmi bankok tevékenységét, ellenőrzi a kockázatkezelés hatékonyságát” – magyarázta Isărescu.

A jegybankelnök rámutatott: Romániában körülbelül kétmillió hitelszerződés van érvényben, ezek mindegyike legalább száz záradékkal rendelkezik. „Abszurd ötlet, hogy a nemzeti bank felelősséget vállaljon mind a kétmillió szerződésért. A törvények egyszerűen nem adnak lehetőséget arra, hogy az ügyfél és a pénzintézet között megkötött megállapodás módosítása érdekében közbelépjünk. Semmi keresnivalónk e téren” – fogalmazott Isărescu. Hozzátette: semmi kifogása az ellen, hogy egyes kliensek törvénytelennek vélt záradékok miatt perelnek be bankokat.

Victor Ponta miniszterelnök szerint a svájcifrank-hitel krízist a parlamentnek kell megoldania. „A pénzintézetek bajba jutott ügyfeleinek a megfelelő jogszabályok megalkotásával kell segíteni, ezért remélem, hogy a képviselőház hamarosan elfogadja a magáncsőd intézményének bevezetésére vonatkozó rendeletet, amelyet ésszerűen dolgoztak ki” – magyarázta hétfőn a kormányfő a parlament előtt.

Arra a kérdésre, hogy milyen más konkrét intézkedésekkel tudnák segíteni az állami hatóságok a nehéz helyzetben lévő adósokat, Ponta mindössze annyit mondott: „hagyjuk, hogy a parlament döntsön erről”.

Mugur Isărescuval ellentétben Darius Vâlcov pénzügyminiszter úgy véli: épphogy a BNR-nek kellene hatékonyabban beleavatkoznia a svájcifrank-hitelesek problémájának megoldásába, szerinte pedig erre a törvény is lehetőséget ad.

„A kormány az adóügyi és költségvetési ügyekkel foglalkozik, a pénzpolitika a központi jegybank hatáskörébe tartozik. A BNR rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel meg tudná valósítani a szükséges intézkedéseket. A kereskedelmi pénzintézeteknek egyébként is eleget kell tenniük egy sor jegybanki előírásnak, és úgy gondolom, hogy a BNR-nek a svájcifrank-hitelek ügyében is sokkal hatékonyabban kellene fellépnie az ügyfelek érdekében” – fogalmazott Vâlcov a Realitatea hírtelevízió vasárnap esti adásában.

A miniszter szerint a kormánynak, a bankoknak és az adósoknak egymás között kellene szétosztaniuk a kliensek terheit: a kabinet meghatározott ideig mérsékelné az ügyfelek adóterheit, „a probléma többi részének megoldása pedig a pénzintézetekre és a hitelesekre hárulna”. A miniszter egyébként hétfő este tárgyal nyolc kereskedelmi bank képviselőivel a lehetséges megoldásokról.

Vâlcov abban reménykedik, hogy a parlament még ebben a hónapban, de legkésőbb márciusban elfogadja a kiskeresetű adósok megsegítésére benyújtott rendeletet. Az elképzelés szerint a bruttó 3000 lejnél kisebb fizetéssel rendelkezők számára a bank két éven keresztül legfeljebb 35 százalékkal csökkentené a törlesztőrészletet, a következő két évben pedig a kormány mérsékelné a jövedelemadót.

„Az intézkedés száz százalékos segítséget jelent a kis fizetéssel és alacsony hitellel rendelkezők számára. A Román Nemzeti Banknak azonban további előírásokat kellene bevezetnie, hogy az ezen a kategórián kívül eső adósok is biztonságban érezhessék magukat” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Arra a kérdésre, hogy hajlandó lesz-e lemondani, amennyiben a kormány intézkedései nem jelentenek valós segítséget a hiteleseknek, Vâlcov elmondta: akkor sem látja értelmét, hogy távozzon a szaktárca éléről, hiszen nem az ő feladata a pénzpolitikai problémák megoldása.

A svájcifrank-hitelesek részéről egyébként egyre nagyobb a nyomás, hogy vagy állami, vagy banki részről megoldást találjanak a problémára. A Mediafax hírügynökség hétfőn egy Buzău megyei családról számolt be, amelyet lakásuk elárverezése fenyeget a devizahitel miatt.

A házaspár 2008-ban vett fel 55 700 frankos kölcsönt 16 éves futamidővel, időközben azonban mindketten elveszítették állásukat, és jelenleg képtelenek fizetni a törlesztőrészleteket. A pénzintézet nem volt hajlandó újratárgyalni a szerződést, ezért a házaspár a bíróságon kért segítséget, amelynek ítélete szerint 21 ezer lejes óvadékot kell adniuk a banknak annak érdekében, hogy ne árverezzék el lakásukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés