Franciaország a roma-kitoloncolás miatt uniós megrovásban részesülhet

A romákkal szembeni francia bánásmód elítélésére sürgette az Európai Unió központi intézményeit csütörtökön az Európai Parlament szocialista frakciója.

Szőcs Lóránt

2010. augusztus 26., 17:302010. augusztus 26., 17:30

2010. augusztus 26., 19:002010. augusztus 26., 19:00

Galéria
Az EP második legnagyobb képviselőcsoportját vezető Martin Schulz (fotó) Brüsszelben kiadott közleményében úgy fogalmazott: megdöbbentő volt a mód, ahogyan Franciaországban a romákkal bántak, és nem lehetséges, hogy senki nem emeli fel a szavát ellene.

Schulz elítélte, hogy az Európai Bizottság és az EU-tagországok kormányait képviselő tanács mindeddig nem dolgozott ki részletes programot a romakérdés kezelésére, és sürgette, hogy most mindkét szerv tegyen nyilatkozatot az ügyben.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament egy márciusi határozatban már felszólította a két intézményt a cselekvésre, és azoknak most „felelniük kell tétlenségükért”. Nem ismétlődhetnek meg azok a jelenetek, amelyeknek a közelmúltban voltunk szemtanúi Franciaországban – tette hozzá Schulz.

A francia hatóságok a közelmúltban a bűnözés visszaszorítására is hivatkozva számoltak fel roma táborokat az országban, és a lakók több csoportját (néhány száz eurós támogatás kifizetése mellett) repülőgéppel visszaküldték Romániába és Bulgáriába.

Az Európai Bizottság álláspontja eddig az volt, hogy a tagországok joga és felelőssége biztosítani a rendet és állampolgáraik biztonságát saját területükön, de a személyek szabad mozgását biztosító uniós szabályokat mindenhol be kell tartani. A testület szóvivője csütörtökön megismételte, hogy a bizottság vizsgálja a romákkal kapcsolatos franciaországi helyzetet, így azt is, hogy Párizs betartotta-e az uniós előírásokat – írja az MTI.

Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.

Erős rendőrségi kíséret mellett két autóbusznyi roma férfi, nő és gyerek érkezett reggel a repülőtérre – jelentette egy tudósító a helyszínről. A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára. Eric Besson bevándorlásügyi miniszter közölte, hogy másnap két gép indul romákkal Romániába, az egyik Párizsból 158 fővel, a másik Lyonból 125 emberrel.

Az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt költöztettek haza Franciaországból, tavaly egész évben pedig csaknem tízezret.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés