Erősödnek a magyar-román üzleti kapcsolatok

A magyar-román kapcsolatok erősítésére több mint 40 magyar és romániai cég részvételével üzleti fórumot tartottak Bukarestben, ahol az élelmiszeripari, gépipari, környezetvédelmi és építőipari exportlehetőségek feltárására helyezték a hangsúlyt – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. pénteken az MTI-vel.

MTI

2016. február 12., 14:042016. február 12., 14:04

A zrt. közleményében hangsúlyozza: Románia Magyarország harmadik legnagyobb felvevőpiaca, nyolcadik legfontosabb kereskedelmi partnere, Romániában csaknem 12 ezer magyar érdekeltségű vállalkozást tartanak nyilván.

A Romániába irányuló magyar exportban kiemelt ágazat az élelmiszeripar, a gépipar és a környezetvédelem, emellett sikeres együttműködések kialakítására van lehetőség az infrastruktúra-fejlesztés, illetve az innovatív technológiák és az agrárinformatika területén – tájékoztatott a kereskedőház.

Ducsai-Oláh Zsanett, a zrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte: Románia hagyományosan jelentős kereskedelmi partnere Magyarországnak, a magyar export egyik legfontosabb piaca.

A kereskedőház közlése szerint a román-magyar gazdasági vegyes bizottsági üléshez kapcsolódóan rendezett üzleti fórumon részt vevő cégek különböző iparágakat képviseltek, köztük az építőipart, a gépipart, az infokommunikációt, a környezetvédelmet, illetve a megújuló energiát.

A zrt. a közép-európai gazdasági régió kialakítását célzó, kereskedelemélénkítő programja keretében 22 irodát nyit a hét szomszédos ország magyarlakta területein és Lengyelországban. A kárpát-medencei hálózat keretében a legtöbb, összesen hét képviselet Szlovákia mellett Romániában nyílik, amelyek közül már öt megkezdte működését Aradon, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön – tájékoztatott a kereskedőház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés