
Folytatódik és a tervek szerint halad a terrorellenes művelet Ukrajna keleti részén – jelentette ki Mihajlo Koval ukrán ügyvivő védelmi miniszter pénteken Kijevben újságíróknak. Eközben 200 orosz harckocsi érkezett az ukrán határhoz.
2014. április 25., 16:102014. április 25., 16:10
2014. április 25., 16:182014. április 25., 16:18
Szerhij Pasinszkij, az elnöki hivatal ideiglenes vezetője közben sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy második szakaszába lépett a terrorellenes művelet.
Szavai szerint az a döntés született, hogy a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városát bekerítik a biztonsági erők, ezáltal a szeparatisták nem jutnak kívülről erősítéshez. A városban tartózkodó „terroristákat megsemmisítik” úgy, hogy a békés lakosoknak ne essen bántódása.
Eközben hadgyakorlat ürügyén komoly erőket csoportosított Oroszország Ukrajna határához, mintegy kétszáz harckocsit, tüzérséget és gyalogságot – mondta el Jurij Szerhejev ukrán ENSZ-nagykövet egy pénteki interjúban.
Mihajlo Koval ukrán ügyvivő védelmi miniszter pedig pénteken azt közölte, hogy a hadgyakorlat során előző nap az orosz erők egy kilométerre megközelítették, de nem sértették meg az országhatárt. A tárca vezetője azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erők készek visszaverni bármilyen orosz támadást az ország ellen.
Az ENSZ-nagykövet szerint Moszkva az ukrán határnál Grad rakéta-sorozatvetőket is telepített. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy rendkívül veszélyes fegyver, amelyet Oroszország korábban Csecsenföldön vetett be. Szerhejev kijelentette, hogy Moszkva törvényes látszatát akarja kelteni egy esetleges Ukrajna elleni katonai agressziónak, mint ahogy azt tette Abháziában és a Krímben, ahol egy kis létszámú, a hatalmat magához ragadó szakadár csoportot támogatott.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter előző nap jelentette be, hogy Oroszország hadgyakorlatot kezdett a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére. Az ukrán biztonsági erők a héten felújították a terrorellenes műveletet az ország délkeleti részén fekvő Donyeck megyében, amelynek „aktív fázisát” a múlt héten leállították a húsvéti ünnepek idejére. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint az ország biztonsági erői öt fegyveres Moszkva-barát szeparatistát öltek meg csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszk városánál.
Az orosz védelmi miniszter közölte, hogy aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország „kénytelen reagálni” ezekre az eseményekre.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!