
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengést észleltek hétfő délelőtt 10 óra 29 perckor Buzău megyében – tájékoztat az Országos Földfizikai Intézet (INFP). A rengés központja 125 kilométerrel a földfelszín alatt volt.
2016. november 07., 14:052016. november 07., 14:05
A hónap eleje óta ez a negyedik földrengés Vrancea térségében, amelynek erőssége a Richter-skála szerint 2,4 és 3 fok között volt. Idén a legerősebb földmozgást – a Richter-skála szerinti 5,3-ast – szeptember 24-én 2 óra 11 perckor jegyezték Vrancea térségében – számol be az Agerpres.
2015-ben a legerősebb földrengést március 29-én regisztrálták Buzău térségében, ez a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű volt.
Az INFP adatai szerint az utóbbi évek legintenzívebb földmozgását 2014. november 22-én mérték, ez a Richter-skála szerinti 5,7 fokos volt, és Bukarestben is érezni lehetett.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!