
Módosítani készül a kettős állampolgárságot tiltó szlovák állampolgársági törvényt a frissen hatalomra került Robert Fico kormánya. A jogszabályt 2010-ben még az előző Fico-kabinet szigorította a magyar állampolgársági törvény módosítására reagálva, elrendelve: elveszti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik országét.
2012. március 18., 18:042012. március 18., 18:04
Robert Kalinák, az előre hozott szlovákiai parlamenti választások abszolút győztesének számító Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt alelnöke – a belügyminiszteri poszt várományosa – a hét végén úgy nyilatkozott: azok számára tennék lehetővé a kettős állampolgárságot, akiknek állandó lakhelye van a másik országban. Ebből kitűnik, hogy a Szlovákiában élő magyarok számára nem teremtenék meg a feltételeit annak, hogy szabadon vehessék fel a magyar állampolgárságot. Az állampolgársági törvény módosításával az új kormány várhatóan azoknak ad lehetőséget a szlovák állampolgárság megtartására, akik huzamosabb ideig külföldön élnek, dolgoznak vagy tanulnak, tehát fizikailag az ország határain kívül élnek. Márpedig a volt belügyminiszter által vázolt módosítás a kettős állampolgárság megszerzése szempontjából szigorúbb, mint a Smer korábbi javaslata, amelyet még ellenzéki pártként terjesztett be a parlamentbe a lemondott Radicová-kormány időszakában.
Ficóék akkori javaslata szerint minden szlovák állampolgár, aki legalább fél évig külföldön tanult, dolgozott vagy bármilyen más ok miatt tartózkodott, függetlenül állandó lakhelyétől, felvehette volna a másik ország állampolgárságát is, ezt a javaslatot azonban a jobbközép kormánykoalíció elutasította, a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt képviselői sem szavazták meg. Közben a pozsonyi Új Szó napilap értesülései szerint megszüntetik a kisebbségügyi és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot a szlovák kormányban, annak jogköreit pedig szétosztják.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!