
A jövőben a feltöltős mobiltelefonos SIM-kártyákkal rendelkező személyeknek is meg kell adniuk személyi adataikat a szolgáltatóknak – jelentette be szerdán Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter a kormányülést követően.
2014. április 09., 19:192014. április 09., 19:19
A kabinet a szerdai ülésen fogadta el az erről szóló törvényt. A tárcavezető leszögezte: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.
Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást.
Victor Ponta miniszterelnök még tavaly, amikor először fölmerült a lépés lehetősége, arról beszélt, hogy a Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!