Félmillió nyugdíjas készül utcára vonulni

A nyugdíjasok országos szövetségei szerdán letették nyugdíjtörvény módosító javaslataikat, kérik, hogy a nyugdíjpont értéke érje el az átlagbér 45 százalékát, és azzal fenyegetőznek, ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, több mint 500 000 nyugdíjas vonul utcára.

Szőcs Lóránt

2010. március 10., 16:492010. március 10., 16:49

2010. április 08., 22:012010. április 08., 22:01

Galéria
Leginkább a nyugdíjpont értékének kiszámításával, illetve a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatosan elégedetlenek. Nehezményezték, hogy a kormány egyetlen képviselője sem jelent meg szerdán tartott egyeztetésükön.

Dumitru Cojanu, az Egyesülés Nyugdíjas Föderáció elnöke, azzal vádolta a kormányt, hazudik, amikor a nyugdíjrendszer deficitjéről beszél. „Azt tapasztaltam, hogy a 2001–2008 időszakban, amíg a 19-es törvényt alkalmazták, a nyugdíjpénztárnak többletbevétele volt. Ők azt mondják, 2006 óta hiány van, de ez nem igaz. 2006-ban 1,783 milliárd lejes többletbevétel volt. A szemünkbe hazudnak” – nyilatkozta Cojanu. Bírálta a jelenlegi nyugdíjak megőrzésére vonatkozó javaslatokat is, véleménye szerint ezekkel csak a szegénység tartható szinten.

A nyugdíjasok véleménye szerint a pénzügyi gondok megoldódnának, ha begyűjtenék a tartozásokat. Cojanu szerint a munkáltatók 22 milliárd euróval tartoznak a nyugdíjpénztárnak, és számon kérte Emil Boc miniszterelnöktől, miért nem beszél soha erről a kérdésről. „Ha ezek az összegek befolytak volna a társadalombiztosítási alapba, most lenne pénz a nyugdíjakra is és a fizetésekre is” – nyilatkozta Cojanu.

A nyugdíjasok úgy érzik, a válság hatásait nekik kell elviselniük, úgy értékelik az új törvénytervezetben szereplő számítási mód a nyugdíjasok gyors elszegényedéséhez vezetne. „Az átlag kereset növekedni fog a válság lejártával, az infláció alacsony lesz, ami azt jelenti, csökken a nyugdíjak értéke” – fejtette ki Dumitru Cojanu.

Marin Iancu, a Romániai Nyugdíjas Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, nem csak a nyugdíjak új kiszámítási módja nyugdíjasellenes, hanem az árak emelkedése és a vizitdíjak bevezetése is igencsak megterhelő az idősek számárai.

Gheorghe Chioaru, az Emberség Országos Főderáció elnöke azt nyilatkozta, hogy a nyugdíjasok 80 százalékának 1000 lej alatti a havi járandósága, melyből nem tudják kifizetni számláikat és képtelenek kiváltani gyógyszereiket. A szomorú kimutatások alapján kiderül, hogy téli hónapokban kétszer annyian halnak meg, mint az év más időszakaiban.

A szenátusban lezajlott vitán a nyugdíjasok azt is kérték, legyen állandó képviselőjük a parlamentben. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter szerint szükség van a nyugdíjrendszer reformjára, de kiemelte, ez európai probléma és majdnem minden ország érdekeit érinti, mivel a populáció elöregedése miatt sok helyen költséghiánnyal kell számolni. Kifejtette, ha marad a jelenlegi nyugdíjrendszer, jövőben a kormánytámogatásnak 2 milliárd euróra kell emelkednie és 2025-ig a nyugdíjpénztár fenntartási költsége elérheti a GDP 6 százalékát is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés