
Fotó: Kristó Róbert
Egy telefonos gyorsfelmérés szerint a július 29-én urnák elé járuló állampolgárok csaknem kétharmada Traian Băsescu államfő leváltására szavazna – közölte vasárnap a kormányon lévő szociáldemokratákhoz (PSD) közel álló IMAS közvélemény-kutató intézet.
2012. július 08., 18:442012. július 08., 18:44
2012. július 08., 18:442012. július 08., 18:44
A július 5. és 7. között megkérdezett ezer ember 80 százaléka azt mondta, hogy részt vesz az államfő leváltása ügyében kiírt referendumon. Közülük 64 százalék Băsescu menesztésére, 27 százalék az államfő maradására adná voksát, 8 százalékuk pedig még nem döntötte el, hogyan szavaz. Az Europa FM kereskedelmi rádió által megrendelt felmérés során ezer, véletlenszerűen kiválasztott, Romániában élő felnőttet hívtak fel telefonon. A hibahatár három százalék körül mozog.
Az IMAS közvélemény-kutató intézetet George Alin Teodorescu szociológus vezeti, aki 2003–2004-ben Adrian Năstase (PSD) miniszterelnök tanácsadója, majd kabinetvezetője volt, 2004 és 2008 között pedig a PSD parlamenti képviselője. Teodorescu az Europa FM-nek nyilatkozva rámutatott: az embereket nagyon érdekli a téma, szinte mindenki tudott arról, hogy a parlament felfüggesztette az államfőt, és leváltásáról népszavazást írtak ki.
„Az embereknek kialakult véleményük van, de ez a 80 százalékos részvételi szándék nem azt jelenti, hogy a 17 millió felnőtt közül 14 millió eljön szavazni. Jelenleg úgy véljük, körülbelül nyolc és fél millió választópolgár járul majd az urnákhoz\" – magyarázta a szociológus.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!