
Az itteni, olaszországi egyhangúságban összefolynak a napok, igazából egy téma körül forognak a gondolataink: mikor lesz már vége a karanténnak, és mikor járhatunk végre szabadon. Az biztos, hogy ha ez megtörténik, egy ideig még vigyázni fogok, és amint lehet, az első dolgom lesz, hogy teszteltetem magam.
2020. április 02., 12:252020. április 02., 12:25
2020. április 05., 17:212020. április 05., 17:21
Elképzelhető, hogy elkaptam a vírust, de tünetmentesen túl is vészeltem, a mi korosztályunkban (30-40 évesek) az egyébként jó fizikai állapotban levők között ez gyakori, azt mondják. Ettől még fertőzhetek másokat. Tehát csak akkor megyek ismét emberek közé, ha biztos vagyok abban, hogy nem okozok bajt másoknak.
Míg a magunk viszonylag nyugodt mindennapjait éljük, követjük azt is, hogy mi van otthon. Engem sokkolt, ami Suceava városában történt. Azt jól tették a hatóságok, hogy teljesen lezárták azt a környéket. Érdekes, a jászvásári kolléganőmet ezt teljesen hidegen hagyja, pedig az otthonához közel történik mindez. Ő a családja által informálódik (otthon van a 9 éves fia, testvérei és az édesapja is).
A testvérei építkezésben dolgoznak és minden nap ugyanúgy munkába járnak, mint máskor. Ez rendben is van, hiszen úgy tudom, Suceaván kívül ez nem korlátozott. Azonban épp a hétvégén hallottam, hogy a lakótársam feldúltan veszekedett velük, mert megtudta, hogy egy bárban buliztak, ittak. Tehát vannak bárok, amelyek nincsenek bezárva. Pedig Jászvásáron vannak fertőzöttek. Nagyon nem jó ez így... Mădălina haragszik is ezért rájuk, de közben elmondja, hogy többek közt azért is szeretett volna hazamenni, mert ott nincsen teljes karantén, és nem annyira szigorúak a hatóságok, mint itt Olaszországban. Furcsa...
Miközben ezeket írom, új hírek érkeznek: a napi halottak száma most is 800 fölött van, de a megbetegedések száma lefele tart.
A Corriere della Serra nevű újság szerint vannak tartományok, ahol már a hétvégén, vagy jövő héten bejelenthetik a járvány végét. Abruzzo tartományban (ahol mi vagyunk) április 11-re jósolják, de a cikk szerint május közepéig az ország minden tája megszabadul a fertőzéstől. Bárcsak így lenne... Tegnap még nem hittem, hogy az április 18-ai karanténhosszabbítás már az utolsó lesz, biztos voltam benne, hogy lesz még további hosszabbítás, de
Persze, ez még nem biztos, csak egy előrejelzés. Ha én lennék a kormány biztosan kivárnék addig, míg az új megbetegedések minimálisra csökkennek és a korlátozásokat is fokozatosan szabadítanám fel, hogy nehogy újra kezdődjön minden. A vendéglátás még legalább egy hónapig állni fog.
Közben épp az olasz Caritas hívott telefonon: érdeklődtek, hogy hányan vagyunk a lakásban, mert hoznak szombaton élelmet. Nem vagyunk éppen rászorulva, de jól fog jönni a segítség. Mindenek mellett igazi öröm azt tudni, hogy otthon, Gyergyószentmiklóson és Hargita megyében sincs egyetlen koronavírusos beteg sem. Bárcsak így maradna: ehhez az kell, hogy az emberek vegyék nagyon komolyan az előírásokat. Akárcsak egy személy felelőtlensége miatt is tízesével fertőződhetnek meg az emberek úgy, ahogy itt Olaszországban is történt. Találkozzunk jó egészségben!
(folytatjuk)
Katona Era, Olaszország
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
1 hozzászólás