
A kormány úgynevezett erdőőrségek felállításával akar gátat szabni az erdőirtásoknak, amit Bukarestben hivatalosan is a nemzetbiztonsági kockázatok közé soroltak.
2015. június 11., 22:122015. június 11., 22:12
Az Evenimentul Zilei csütörtökön elektronikus kiadásában azt írta, hogy a környezetvédelmi minisztérium sürgősségi kormányrendeletet dolgozott ki, amelynek értelmében kilenc regionális erdőőrséget alapítanak.
Az indoklás szerint évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ami az évente kivágott famennyiség csaknem egyharmadát jelenti. Ez utóbbi értéke eléri az 1,05 milliárd lejt. Az erdőőrségek összesen csaknem 950 alkalmazottal működnek majd.
Klaus Johannis államelnök a hét elején jelentette be, hogy az erdőirtásokat is a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Az elnök felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki ezen a területen hatékonyabb törvényes keretet, és hozzon intézkedéseket a jelenség megfékezése érdekében. A testület a legutóbbi ülésén elfogadta az új nemzetbiztonsági stratégiát, amelyet a parlamentnek is meg kell még szavaznia.
„A stratégiában új szemléletmód érvényesül, ugyanis megjelenik benne a kiterjesztett nemzetbiztonsági koncepció, ami azt jelenti, hogy nemcsak védelmi szemszögből, hanem a közrend, a gazdaság, az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem és a kultúra tekintetében is felmérik a kockázatokat” – magyarázta az elnök.
Amint arról beszámoltunk, az államfő a múlt pénteken hirdette ki a politikai viták tárgyává vált új erdészeti kerettörvényt, amelyet korábban megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. Johannis a Versenytanács figyelmeztetése nyomán egyebek közt azt a cikkelyt kifogásolta, amely megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetbe jusson a favásárlás során.
A környezetvédők azonban ragaszkodtak a monopóliumellenes előíráshoz, és országszerte tüntetéseket szerveztek az erdőirtások és a nagy fafeldolgozó cégek romániai tevékenysége ellen tiltakozva. Az elnökkel szemben álló szociáldemokrata parlamenti többség az erdőket féltő társadalmi megmozdulások hatására alapozva mindkét házban elvetette az államfő által kért törvénymódosításokat.
Két héttel ezelőtt egyébként Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány törvénytervezetet dolgozott ki annak érdekében, hogy Románia néhány hónapra ideiglenesen betiltsa a faexportot. A rönkáru, tűzifa és fűrészáru exportjának felfüggesztésével párhuzamosan a kormány egy másik jogszabályban külön engedély kiváltásához kötné a faáru kivitelét az európai uniós országokba.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!