Fejetlenül költekeztek az IMF hiteléből

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás nem tett jót az üzleti szférának, „biztonsági öv” helyett olyan vödör volt, amelyből fejetlenül költöttek nyugdíjakra és bérekre, a következő egyezményt pedig csak közvita után szabadna megkötni, állítják az üzletemberek.

Szőcs Lóránt

2011. február 08., 17:162011. február 08., 17:16

2011. február 08., 20:322011. február 08., 20:32

„A vállalkozói világ számára a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás az általános forgalmi adó növelését, a köztartozások növekedését, a forgalmazók, a kis- és közepes vállalkozások hálózatának lerombolását jelentette. Az ország eladósodását jelentette, hiszen a Román Nemzeti Bank (BNR) tartalékait nyugdíjakra és bérekre költötték” – emelte ki keddi sajtótájékoztatóján Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Szövetségének (AOAR) elnöke.

Szerinte pszichológiai szinten az IMF-megállapodás a kormány és a jegybank hitelének elvesztését okozta, mert „álszentnek” bizonyult az az elgondolás, mely szerint a Valutaalaptól származó pénzt a valutaárfolyam szinten tartására használják. „Egyszerűen csak egy olyan mechanizmus volt, hogy a BNR tartalékát a nyugdíjak és a bérek kifizetésére költik” – fűzte hozzá Pogonaru.

Az új megállapodás kapcsán Pogonaru elmondta: konszenzus született az üzleti világban, mely szerint a Valutaalappal csak közvita után szabadna újabb megállapodást kötni.

Az adósság átütemezését kérik

A Romániai Üzletemberek Szövetségének (AOAR) képviselői kérik a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ütemezzék át Románia államadósságát, hogy a következő 5–7 évben csak a kamatot kelljen törleszteni.

„Ez alatt az idő alatt az így megmaradó pénz beruházásokra fordítható, az egészségügyi és tanügyi rendszer modernizálására. Ha 5–7 évig csak a kamatokat fizetjük, kisebb erőfeszítés hárul a kormányra” – nyilatkozta Constantin Boştină, az AOAR alelnöke. A szövetség képviselői felidézték, a Valutaalap tett még ilyen gesztust Európában, példaként Görögországot említették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés