
Ha február 9-én az Európai Parlament megszavazza az új összetételű Európai Bizottságot, akkor a testület már másnap hivatalba léphet, és így biztosítani lehet, hogy a 11-ei EU-csúcstalálkozó idején már működik az unió legfőbb végrehajtó intézménye – olvasható az Európai Parlament honlapján közölt tájékoztatásban.
2010. január 29., 18:142010. január 29., 18:14
2010. január 29., 21:112010. január 29., 21:11
A leköszönő bizottság tavaly november eleje óta mandátum nélkül, ügyvezető jelleggel látja el feladatát, vagyis hónapok óta nem áll elő politikai kezdeményezéssel, pusztán „intézi a folyamatban levő ügyeket”. Az új bizottság megalakítását sokáig az EU intézményrendszerét megreformáló Lisszaboni Szerződés ratifikációjának elhúzódása hátráltatta.
A szerződés végül tavaly december elsején hatályba lépett, és José Manuel Barroso, a bizottság régi-új elnöke hozzákezdhetett a tagországok biztosjelöltjei között a tárcák elosztásához. Január 11-én végre megkezdődött a biztosjelöltek meghallgatása az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban. Úgy tervezték, hogy a parlament január 26-án szavaz az új Európai Bizottságról, és az február elsejével lép hivatalba. A bolgár biztosjelölt azonban „elbukott a vizsgán”, helyette új személyt kellett jelölnie Szófiának.
Az új bolgár jelöltet, Krisztalina Georgievát, a Világbank alelnökét február 3-án, szerdán hallgatja meg az a parlamenti szakbizottság, amely a humanitárius segítségnyújtási tárca ügyeiben illetékes. Ha a meghallgatás sikeres lesz – és az EU-ban mindenki abból indul ki, hogy ez a három órás ülés eleve sikerre ítéltetett –, akkor 9-én Strasbourgban a parlament megszavazhatja a bizottságot.
Az idő azért is sürget, mert 11-én már csúcstalálkozóra gyűlnek össze Brüsszelben a tagállamok állam-, illetve kormányfői. A téma a gazdasági válság leküzdése, az éghajlatvédelem, valamint Haiti megsegítése lesz. A bizottság hivatalaiban már előkészítették azokat a papírokat, amelyeket a bizottság a csúcsvezetők elé terjeszthet, de az ilyen előterjesztések már túlmennek a „folyamatban levő ügyek intézésén”, és teljes felhatalmazású Európai Bizottságot feltételeznek – írja az MTI.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!