
A francia hatóságok azonosították a múlt heti párizsi túszejtés elkövetője, Amedy Coulibaly egyik tettestársát – számolt be a Le Parisien csütörtökön.
2015. január 15., 20:182015. január 15., 20:18
A rendőrség Coulibaly rejtekhelyén – ahol egy belga fegyvercsempésztől származó fegyverarzenált és az Iszlám Állam zászlaját rejtegette – egy motorkerékpár kulcsaira is rábukkantak. Ezek alapján azonosították a moped tulajdonosát, egy betörőt, akinek azonban nyoma veszett, vélhetően Szíriába menekült.
Iszlamista üzenet egy ortodox lap honlapján
Iszlamista hackerek törték fel a Román Ortodox Egyház Lumina (Fény) című újságjának honlapját a HotNews hírportál szerint szerdán este. A honlapon francia nyelvű üzenetet hagytak, amelyben a muzulmán vallás egyik alaptételét rögzítik, miszerint nincs más isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája. A portál szerint a site-ot a darkshadow és a xWARRIORtn nevű hacker törte fel.
Eközben François Hollande elnök a párizsi Arab Világ Intézetében egy konferencia megnyitóján csütörtökön azt mondta: a muzulmánok a fanatizmus, a fundamentalizmus és az intolerancia legfőbb áldozatai.
„A radikális iszlamizmus valamennyi ellentmondásból, hatásból, nyomorból, egyenlőtlenségből és a hosszú ideje nem rendezett valamennyi konfliktusból táplálkozik” – fogalmazott. „Az iszlám összeegyeztethető a demokráciával, el kell utasítanunk a csúsztatásokat és az egybemosásokat” – hangsúlyozta Hollande.
Angela Merkel német kancellár a törvényhozás alsóházában, a Bundestagban csütörtökön elmondott beszédében ismét elítélte a párizsi vérengzést, és hitet tett amellett, hogy az iszlám Németország része, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tisztázni kell a muzulmán vallás és az iszlamista terror viszonyát.
„Azt kérdik tőlem, hogy melyik iszlámról van szó”, és hogy lehet-e hinni abban „az újra és újra elismételt mondatban, hogy az iszlámra hivatkozó gyilkosoknak semmi közük az iszlámhoz”. Ezek „jogos” kérdések – fejtette ki a kancellár, hangsúlyozva: „fontos és sürgető, hogy az iszlám papság tisztázza” őket.
Eközben közös cikkben tett hitet csütörtökön a szólásszabadság mellett David Cameron brit miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök. A brit kormányfő hivatalos washingtoni látogatásának kezdetére időzített cikkben, amelyet a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt, a két politikus leszögezi: Nagy-Britannia és az Egyesült Államok továbbra is együtt száll szembe azokkal, akik fenyegetik a két ország életformáját és az általuk vallott értékeket. Cameron és Obama leszögezi azt is, hogy továbbra is szembeszállnak Oroszország agresszív ukrajnai fellépésével.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!