
Kisebbségi kormányzásra készül két Európa-párti alakulat a Moldovai Köztársaságban, ahol az ellenzéki kommunisták biztosíthatnak parlamenti többséget az új hatalom számára.
2015. január 25., 17:532015. január 25., 17:53
A volt szovjet tagköztársaságban tavaly novemberben rendezett választásokon újfent parlamenti többséget szerző három Nyugat-barát pártnak a megméretés óta eltelt időszakban nem sikerült koalíciós megállapodást kötnie. Sőt az elmúlt hetekben tovább mélyült az ellentét a Vladimir Filat vezette liberális demokraták (PLDM) és a Marian Lupu vezette demokraták (PDM), illetve a Mihai Ghimpu irányította liberálisok (PL) között.
A viszály fő oka az, hogy a Pruton túli ország európai integrációja mellett elkötelezett koalícióból pártszakadás nyomán 2013-ban kivált Ghimpuék azt javasolták, pártpolitikust indítsanak a jövő évi államfőválasztáson, továbbá ragaszkodott a nyomozó hatóságok által lezárt, magas rangú politikusokat érintő eljárások újraindításához, sőt külföldi szakértőt javasolt főügyésznek.
A Vladimir Voronin volt államfő vezette kommunisták 2009-es bukása nyomán hatalomra került három alakulat viszonya emiatt olyannyira elmérgesedett, hogy Filat és Lupu – hátat fordítva a liberálisoknak – a kommunista párttal ült tárgyalóasztalhoz a parlamenti többség kialakítása reményében.
Ettől megrettenve az európai pártcsaládok képviselői a múlt héten békítő szándékkal folytattak megbeszélést Chişinăuban, megegyezésre ösztökélve az európai integráció mellett elkötelezett pártokat. (Bár a tervek szerint Victor Pontának is a küldöttséggel kellett volna tartania, a moldovai politikai instabilitás miatt a román kormányfő lemondta vizitjét. Akárcsak Klaus Johannis államfő, aki január 22-ére beharangozott látogatását halasztotta el).
A küldetés azonban nem járt sikerrel: pénteken a tárgyalások kudarcot vallottak, a PLDM és a PDM aznap Szövetség az Európai Moldováért néven pártszövetségre lépett, a 101 fős parlamentben 42 képviselővel rendelkező alakulatok vezetői pedig bejelentették, hogy kisebbségi kormányzásra készülnek.
Az igazi meglepetés csak ezután következett: a kommunista honatyák szavazatainak segítségével a chişinăui törvényhozás elnökévé választották a demokrata Andrian Candut; a politikus a kolozsvári BBTE-n szerzett jogi diplomát 1998-ban. A parlament egyik alelnöki tisztségét ugyanakkor a kommunisták kapták meg.
Miközben Nicolae Timofti államelnök nekilátott a kormányalakításról szóló konzultációknak a parlamenti pártokkal, Vlad Filaték szombaton bejelentették, hogy Iurie Leancă jelenlegi miniszterelnököt javasolják kormányfőnek. Az új kabinet megválasztása során ugyanakkor a két Európa-barát alakulat szintén a kommunisták támogatására van utalva, így jelentős mértékben az inkább Moszkva felé húzó Voroninékon múlik, hogy a miniszterelnöki tisztséget 2013 májusa óta betöltő – mellesleg magyarul is jól beszélő – liberális demokrata Leancă megőrizheti-e székét.
Filat szombaton reményének adott hangot, miszerint a második Leancă-kormány megszerzi a voksok többségét a parlamentben. A politikus leszögezte ugyanakkor, hogy a PLDM és a PDM nem lépett koalícióra a kommunistákkal, a leendő kabinetben csak a két alakulat politikusai kapnak majd helyet, ellenben üdvözölte, hogy Voroninék támogatást nyújtottak a parlament vezetőségének megválasztásához.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!