
Románia két jelöltet is megnevezett az országot megillető európai uniós biztosi posztra: kiszivárgott információk szerint a kormány Dacian Cioloş eddigi mezőgazdasági biztos mellett Corina Creţu szociáldemokrata (PSD) európai parlamenti képviselőz is jelöltként nevezte meg az Európai Bizottságnak elküldött dokumentumban.
2014. augusztus 31., 16:282014. augusztus 31., 16:28
Victor Ponta kormányfő a téma kapcsán azt mondta, valóban két jelölt van, de azt nem erősítette meg, hogy Creţu az egyikük, csupán annyit mondott, hogy nőről van szó. Leszögezte: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a héten dönti el, milyen biztosi tisztséget kap Románia, ezt követően döntenek a biztos személyéről, akit ekkor a parlamentben is meghallgatnak.
Traian Băsescu államfő a téma kapcsán azt mondta: brüsszeli forrásokból, meglepetéssel értesült arról a tényről, hogy a kormány két jelöltet nevezett meg, és bírálta a kormányt, amiért a hatályos törvénnyel ellentétben elmulasztotta a jelöltek parlamenti meghallgatását. Hozzátette: nem vitatja az ügyet, mivel a kormánynak jogában áll több jelöltet megnevezni, Románia egyike azon kevés uniós tagállamnak, amely elfogadta Juncker felkérését, hogy két jelöltet nevezzen meg. Közölte: ő azért küzd, hogy Románia fontos biztosi tisztséget kapjon az EU „kormányában”.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője ugyanakkor felszólította a kormányt, hozza nyilvánosságra a másik jelölt nevét, mivel a hatályos törvények értelmében köteles a parlamentet is tájékoztatni a jelölt személyéről.
Mint ismeretes, Corina Creţu az utóbbi időben azzal került a figyelem középpontjába, hogy élére állt annak a PSD-s politikai bosszúhadjáratnak, amelynek célja a Románia Csillaga érdemrend visszavonása Tőkés Lászlótól.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!