
Fotó: Thomas Campean
Eltörölné a kormány azt – a legtöbb kereskedelmi egységben gyakorlatilag semmibe vett – törvényi előírást, miszerint a munkavállalók naponta legfeljebb két étkezési utalványt vásárolhatnak le.
2014. április 15., 20:222014. április 15., 20:22
A kabinet által nyilvánosságra hozott határozattervezet számos más módosítást is tartalmaz az értékjegyek kibocsátása, illetve használata kapcsán: hamarosan például az elektronikus értékjegyeket is bevezetnék a papíralapú utalványok mellé. A módosítások célja az indoklás szerint az étkezési utalványok rendszerének biztonságosabbá tétele, valamint ezek használatának szigorúbb ellenőrzése.
A jelenleg hatályban lévő jogszabály – az 1998/142-es törvény – nemcsak a naponta, de a havonta felhasználható értékjegyek maximális értékét is meghatározza. Eszerint az alkalmazottakat nemcsak arra kötelezik, hogy naponta legfeljebb két utalványt használjanak fel, de a hónap végéig le nem vásárolt értékjegyeket vissza kell szolgáltatniuk munkaadójuknak, így értelemszerűen egy hónap alatt csak a munkanapokkal egyenlő értékű utalvány használható fel. A kormány ezt is módosítaná úgy, hogy az egyik hónapban fel nem használt értékjegyeket a munkaadó levonná a következő havi juttatásból.
A határozattervezet hatálybalépése esetén ugyanakkor a munkaadók már elektronikus értékjegyeket is biztosíthatnának az alkalmazottaknak. A korszerű utalványok ugyanazokat az adatokat tartalmaznák, mint a papíralapúak, a kibocsátási költségüket pedig a munkaadónak kellene állnia. Az elképzelés szerint az alkalmazottak egy bankkártyához hasonló eszközön kapják meg a nekik járó utalványok értékét, az összeget pedig a továbbiakban is kizárólag élelmiszerre költhetik.
Az utalványokat kibocsátó intézményeknek számlát kell nyitniuk a kliensek számára, így követhetővé válik a bevétel és a kiadás, az érintett élelmiszerüzleteket és éttermeket ugyanakkor az utalványok leolvasására alkalmas eszközökkel kell felszerelni. Az elektronikus formára való áttérés nem lesz kötelező, az alkalmazottak továbbra is igényelhetik a papíralapú utalványokat munkaadójuktól.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!