
Fotó: Kristó Róbert
Semmisnek ítélik az útadó kifizetésének elmulasztása miatt kiállított jegyzőkönyveket, amennyiben azok nem tartalmazzák kiállítójuk kézjegyét, ugyanis az nem helyettesíthető az eddig használt elektronikus aláírással – határozott múlt héten a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék.
2015. február 25., 19:412015. február 25., 19:41
A 2002/15-ös kormányrendelet az úthasználati illetékekre (románul rovinietă) vonatkozik – mondta el portálunknak Molnár Zsigmond. A székelyudvarhelyi ügyvéd hozzátette, hogy a legfelsőbb bíróság a határozatot egy, a nép ügyvédje által benyújtott törvényértelmezési fellebbezésre hozta, és amint az megjelenik a Hivatalos Közlönyben, kötelező érvényű lesz.
A határozat azonban nem azt jelenti, hogy a postán kapott büntetést nem kell majd kifizetni, ha az azt igazoló jegyzőkönyv nincs aláírva, sőt a már kifizetett büntetések megtérítéséről sincs szó. „A változtatás nem azt jelenti, hogy automatikusan semmissé válik az összes aláíratlan jegyzőkönyv, hanem azt, hogy ha az aláíratlan jegyzőkönyveket az érdekeltek megtámadják a bíróságokon, a bíróság kötelezően semmissé nyilvánítja azokat” – magyarázta Molnár. Hozzátette: a határozat néhány nap múlva jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, ugyanis még hátravan a döntés megindoklása. Úgy vélte, mindenképp több jegyzőkönyvet fognak megtámadni a gépjárművezetők az elkövetkező időben.
Az útadómatricák meglétét ellenőrző kamerákat a Romániai Országutakat és Autópályákat Kezelő Társaság (CNADNR) szakemberei felügyelik, és ugyancsak ők felelősek a kihágási jegyzőkönyvek kiállításáért. Jelenleg Románia úthálózatában hetven ponton találhatók erre a célra kihelyezett kamerák, de 2015 végéig még négy készülékkel bővül a rendszer. Ezenkívül tizennégy mozgó kamera is van a társaság tulajdonában, amelyeket időszakosan használnak az ellenőrzésekre. Az úthasználati illetékek személyautónként vagy teherautónként a használati idő függvényében váltakoznak: míg egy személyautó esetében egy hétre 3 euró, egy teherautó esetében egy évre 1210 euró az illeték. A büntetések pedig személyautóknál 250-től 500 lejig, teherautóknál 3000-től 4500 lejig terjedhetnek.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!