– A többi filmtől sok mindenben eltér, úgy fogalmaznék, hogy megvannak a sajátos szempontjai. Először is: általában a kereskedelmi filmek profitorientáltak, a hasznot azt tartják mindig szem előtt, és ezért a céljuk az, hogy a nézők tetszését mindenáron elnyerjék. Itt viszont értékközvetítésről van szó, úgy hogy közben természetesen a műélvezet is megmaradjon, és megélhessük a fim nézése közben a belső feszültséget is.

Nem dokumentumfilmet készítünk, nem újrajátsszuk Márton Áron életét, mert dokumentumfilmből nagyon jók elkészültek és még készülnek, dolgoznak rajta. Az viszont egy vékonyabb réteget érdekel, akik jobban szeretnének az adott témában elmélyülni. Mi felvállaltan valami népszerűbbet szeretnénk, éppen azért a műfaja játékfilm lesz.

A másik sajátossága, az anyagi hátteréhez kapcsolódik. Ugye nem titok, hogy mint minden játékfilmnek a költségvetése nagy, elég nagy, de mi ezt nem közpénzből, nem állami költségvetésből szeretnénk előteremteni. Azt is lehet, hogy a végén igénybe vesszük, de mi azt szeretnénk, minél többen valamennyit a magukéból odategyenek, mert akkor sajátjuknak fogják érezni. Aki ugyanis áldozatot vállal, akármilyen kicsit, ezzel elköteleződik egy értékrend mellett, felvállalja ezt az ügyet.

– Tudható a filmről, hogy nagy tömegjelenetek lesznek benne és ezeket nem statisztákkal kívánják felvenni, hanem minél több olyan emberrel, aki erre vállalkozik...

– Szeretnénk, ha magában a film elkészítésében is minél többen részt vállalnának. Ez lesz a legnehezebb, mert ha ezt egy világi vállalkozó vagy producer meghallja, akkor a fejét elfordítja, mert azt mondja – hangosan  vagy magában, – hogy ma nem így dolgoznak. Valaki meg is mondta, hogy tömegekkel dolgozni, sok emberrel dolgozni sok baj, nagyon nehéz, az emberek fegyelmezetlenek széthúzók és akkor pont azt mondtam, most pontosan ezekkel a széthúzó és fegyelmetlen emberekkel szeretnénk foglalkozni. Mert ha foglalkozunk velük, fegyelmezettek lesznek, a széthúzók összetartókká válnak, ezért vállaljuk az egészet. Tehát nem az a cél, hogy két órára leültessük a filmvászon elé a nézőt, hanem az, hogy amíg eljutunk a filmvászonig, addig azt amit meg szeretnénk ott kifele mutatni, azt megéljük. Mert egy élményt, egy közösségi élményt keresünk, egy katarzis élményt keresünk, és amíg a vászonra kerül az a film, addig mi megéljük, ezért vállaljuk ezt a munkásabb részét.  A célunk ugyanis a népnek a megszólítása. Ez a szó is eléggé el van értéktelenedve: hiszen ma már a nép alatt általában falusi embert értenek, aki nem tud boldogulni, nincs lehetősége, nincs hozzáférése sem a hatalomhoz, sem a pénzhez.

Viszont a néppel ellentétben ott van a tömeg és a csőcselék. A tömeg és csőcselék az mindig külső dolgokból táplálkozik, szenzációból él, nincsen saját kezdeményezése, nincsen saját élete, saját életereje, mindig fut az új után. De a népnek saját életereje van, saját életteret alakít ki magának, saját életmódot alakít ki magának, saját eszköztára van, saját kifejezési módja van. A bánatot kifejezi egy gyönyörű népdallal, az örömét kifejezi egy jó ropogós tánccal, az összetartozást kifejezi azzal, hogy odafordul a másikhoz és a nép – ez a kulcsszó – mindig megújul. A nép az, aki mindig a csirát hordozza, tehát benne van egy csíraképes mag, a kovász. A csőcselék, a tömeg az nem, jönnek szétverik, akár rendőrök vagy egy háború, de mi történik a néppel? Bevonul a besenyő, a tatár, a kun, jön egyik háború a másik után, jönnek korszakok és rendszerek, de a nép végül mindig megújul. Ugyanakkor abból, amit neki a természet adott abból él: ha egyéb nincsen csak terméketlen agyag, akkor ő abból formál kerámiát, ha szalma terem, akkor ő abból készít szalmakalapot, ha sok virág van, akkor mézet, ha sok a legelő, akkor állatokat tart, a saját életteréből él, táplálkozik…

A nép másik jellemvonása, hogy saját kultúrája van, amivel önmagát megfogalmazza, a lelkét kivetíti. Egy népnek nem kellenek mikrofonok, nem kellenek formatervezők, nem kell színpad neki, ő saját magának megalkotja, be is mutatja, önmagát táplálja. Megfogalmazza és közli is. A tömegnek annak színpad kell, bársonyos szék kell, annak operaénekes kell vagy mindenféle kell, ami a népnek nem.

Tehát mi ezt a népet, akarjuk elérni. Első ránézésre ez már gyakorlatilag nincsen, már nem életképes, de hiszem, hogy a csíra még ott van, csak meg kell találjuk. Ha egy hasonlattal élhetek: azt akarjuk, hogy ezt a csirát úgymond beáztassuk a filmkészítéssel, mert ezt a beáztatott csírát azután, ha elvetik, gyökeret ereszt. Nem egy műdolog lesz, nem egy műtermi alkotás, hanem szervesen elindulunk a kovásztól, a kicsi csirától és fel akarjuk növelni azt a fát.

– Korábban azt mondta, hogy értékközvetítésről van szó. Milyen értékről beszélünk a filmhez kapcsolódóan?

– A fő érték számunkra az élet, ami életet hordoz, életet szül, szellemi- illetve biológiai értelemben is, élet az, ami képes az életet befogadni. Amikor kezdik az emberi élet értékét megtagadni, abból az következik, hogy az emberi méltóságot is megtagadják, láthattuk ezt az elmúlt időszakban. Tehát a fő érték az élet, de rögtön azt is el kell mondanunk, hogy ezt az életet minőségileg kell élni. Itt kapcsolódik az élethez a törődés, amikor egyik ember kezd a másikkal törődni.

Ez az egyik legkínzóbb gondunk életünk során a magány, hogy valaki törődjön velünk, odafigyeljen, a házasságban is ez a legfontosabb érték, a törődés, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy megosztok valamit magamból: ez elvezet a meghittséghez. A következő érték pedig a hűség, ha megvan ez a két utóbbi: a törődés és a hűség, ott megszületik a közösség. Tudjuk, hogy Erdélyben nagyon erős, szilárd alapjai vannak a közösségnek és ezt látjuk, hogy ma egyre inkább lerombolódik. Ma sokak számára a fő érték versengés, ezt tanulják már az óvodában a gyerekek, hogy „te ügyesebb vagy”, „légy két lépéssel előbb”. Ezt ellensúlyozandó szeretnénk az előzőekben felsorolt értékeket megtapasztalni a közösségben. Amíg készül a film, addig ezekről az értékekről beszélünk.

– Nem könnyű ma közösséget formálni, hogyan képzeli el ezt?

– Szeretnénk, hogy akiket megszólítunk belássák, hogy ebben nekik jó részt venniük, jó a családjuknak, jó az unokájuknak. Először anyagiakkal támogatják, de ez nem alamizsna, hanem ez annak a belátása, hogy ebből olyasmi születik, ami a közösségnek jó. Aztán továbbmenve szeretnénk, hogy ha részt vennének személyesen a film elkészítésében. Mert ugye ma, hogy készülnek a filmek? Megfizetik a statisztákat, vagy egy jó programozót és 10 embert odaállítanak a lencse elé és különböző programokkal megsokszorozzák őket, lesznek ezren, vagy ahányat éppen akarnak. Itt mi megint más ösvényekben járunk, mert a fő szempontunk a közösség, éppen ezért mi magunk fogunk odaállni, ez pedig nem egy pénzen vett dolog és erre is hívjuk a népet, hogy odaálljunk. Ezalatt míg ott vagyunk fegyelmet, összetartást tanulunk, ezekről az értékekről beszélgetünk és megéljük és ezek az élmények táplálnak felüdítenek még közelebb visznek önmagunkhoz, egymáshoz és ebbe a szétomlott, megomlott partú világban kezdjük megtalálni a szilárd pontokat, a forrásokat. Az emberekkel, akik részt vettek, elmentek próbálni, csináltattak egy ilyenfajta ruhát, nem csak fizikailag történik majd valami, hanem lelkileg is békességet kapnak, erőt kapnak és azt mondják majd: „örömmel vagyok benne”…

Ezt a folyamatot pedig majd maga a film elkészülése fogja nem lezárni, hanem megkoronázni. A film elkészítéséhez egyelőre az anyagiak gyűjtése zajlik. A film készüléséről további részleteket a martonaronfilm.ro honlapon lehet olvasni.