
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csütörtökön bejelentette: önkénteseket toboroz Erdélyben, akik Magyarországon segítenének az árvízi védekezésben és a kárelhárításban.
2013. június 06., 17:572013. június 06., 17:57
„Segítsünk a rendkívüli helyzetbe kerül magyar testvéreinken!” – áll az EMNT és az EMNP felhívásában. A kezdeményezők a szerveződő partiumi, belső-erdélyi és székelyföldi csapatok összekötőinek a telefonszámát is közölték. (Nagy József Barna – Partium: 0762–248662, Csibi Zoltán – Székelyföld: 0762–248697, Fancsali Ernő – Belső-Erdély: 0762–248686).
Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke közölte, egyelőre szombatra és vasárnapra keresik az önkénteseket, de szükség esetén tovább is maradnak. A régióelnök hozzátette, 18 év fölötti, jó erőben lévő férfiak és nők jelentkezését várják. Hozzátette, az érdeklődők száma alapján arra számít, hogy legalább kétszáz önkéntes útját tudják megszervezni.
Nagy József Barna azt is megemlítette, felvették a kapcsolatot a magyarországi hatóságokkal, és az ottani katasztrófavédelem illetékeseitől várnak eligazítást arra vonatkozóan, hogy hol lesz szükség az erdélyi segítségre. Az EMNT régióelnöke a távolságok miatt tartotta indokoltnak, hogy külön szervezzék a székelyföldi, a belső-erdélyi és a partiumi segítő csapatokat. Hozzátette, míg a partiumiak rövid idő alatt eljuthatnak a kijelölt településre, a Székelyföldről a határig is hat-hét órát kell utazni.
Egyébként Magyarországon példátlan nemzeti összefogás alakult ki az árvízi helyzet miatt: országszerte politikusok, közéleti személyiségek, sportolók, önkéntesek segédkeznek a Dunán levonuló árhullám miatt foganatosított árvízvédelmi munkálatokban.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!