
Csütörtökön nyújtják át az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi vezetői a magyarországi Dunabogdány polgármesterének, Pályi Gyulának a helyi árvízkárosultak megsegítésére Erdélyben összegyűjtött pénzösszegeket – derül ki a néppárt szerdai közleményéből.
2013. július 17., 18:402013. július 17., 18:40
Mint rámutatnak, összesen 8654,10 lej gyűlt össze közel száz magánszemélytől. Ugyanakkor Nagyváradon első ízben megszervezett Szent László-napokon is lehetett adományozni, itt 690 lej gyűlt össze. A pénzt az adakozók névsorával együtt Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Zatykó Gyula, a néppárt alelnöke és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke nyújtja át a dunabogdányi elöljárónak.
Eközben kedden csaknem kétmillió forintnak megfelelő összeget adott át a Bihari Református Egyházmegye a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ). A Bihari Egyházmegye a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület legnagyobb megyéje. Mikló Ferenc esperes elmondta: mind az 59 gyülekezetük adakozott, még a legkisebbek is. Példaként említette Magyarcséke szórványgyülekezetét, amely összesen 8 tagot számlál, ők száz lejt gyűjtöttek össze. Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke szerint példaértékű volt az az összefogás, amelyet az árvíz idején és azóta is tapasztalnak határokon belül és túl is.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!