
Jobb helyzetben. Archív
Kétszázezer eurós óvadék kifizetése ellenében szabadlábra helyezték pénteken a szerb hatóságok Sebastian Ghiţă volt romániai parlamenti képviselőt – tudósít az Agerpres hírügynökség.
2017. május 26., 18:412017. május 26., 18:41
2017. május 26., 18:442017. május 26., 18:44
Belgrádi hivatalos források szerint megtiltották Ghiţának, hogy elhagyja a szerb fővárost, ugyanakkor minden hónap 1-jén és 15-én jelentkeznie kell a rendőrségen mindaddig, amíg tart az ellene folytatott eljárás, amelyet azért indítottak a szerb hatóságok, mert hamis iratokkal igazolta magát.
Az ügyben tartott, május 19-i kihallgatáson a volt képviselő azt kérte a szerb bíráktól,
A Tanjug szerb hírügynökség szerint amennyiben Sebastian Ghiţă nem tartja be a bíró és az ügyész által megszabott feltételeket, a 200 ezer eurót elkobozzák.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!