
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja Klaus Johannis csütörtöki döntését, mellyel visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet – foglalt állást szerkesztőségünknek is elküldött közleményében a szervezet.
2016. március 04., 14:392016. március 04., 14:39
A Sándor Krisztina ügyvezető elnök által aláírt dokumentumban az EMNT leszögezi, hogy szerintük ezzel a lépéssel Románia elnöke és az általa képviselt országvezetés újfent bebizonyította, hogy a demokratikus alapértékek – úgy mint a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás – csak akkor védhetők, ha az éppen időszerű államérdek úgy kívánja. Másképpen viszont igyekezni kell megfélemlíteni, elhallgattatni, elbizonytalanítani, lejáratni – vagy éppen bíróságon meghurcolni – azokat, akik szavukat emelik egy nemzeti közösség alapvető jogaiért.
Mint a közleményben emlékeztetnek Tőkés László a temesvári forradalom 20. évfordulóján kapta meg a legmagasabb romániai állami kitüntetést: „bátorságának és emberi méltóságának kivételes elismeréseként, mely a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”. Románia korábbi elnöke, Traian Băsescu éppen ezen indoklásra hivatkozva nyilatkozta azt korábban, hogy nem kívánja azt visszavonni.
„A sors furcsa fintora, hogy pár évvel később az erdélyi magyarok által is fölényesen támogatott Klaus Johannis államfő vonta vissza ezt az érdemrendet. Johannis döntése végképp szertefoszlatta sokak illúzióit, melyeket hozzá kötöttek megválasztása után. Döntése egyenes támadás az alapvető emberi és demokratikus jogként számon tartott vélemény- és szólásszabadság ellen, hiszen Tőkés Lászlónak ama bizonyos tusnádfürdői kijelentése kapcsán indították el a visszavonási folyamatot. A döntés az 1989-es temesvári események és annak nyomán az országszerte kibontakozott utcai megmozdulások résztvevőinek arculcsapása is. Tőkés László az akkoriban vállalt történelmi szerepéért kapta az érdemrendet, visszavonása pedig azt jelzi, hogy ebben az országban ma is épp oly törékeny a demokrácia és annak minden vívmánya, mint volt 26 évvel ezelőtt. Johannis döntése sajnálatos módon illeszkedik abba a magyarellenes akciósorozatba, amelynek immár több hónapja tanúi és elszenvedői vagyunk” – olvasható a dokumentumban.
Mint írják, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége tiltakozik az érdemrend visszavonása ellen, ugyanakkor leszögezik: Tőkés László érdemei, történelmi szerepe Románia csillaga nélkül is megmaradnak. Sem 2009 előtt, sem 2016 után nem eszerint osztogatják az érdemeket – a magyar közösség soraiban biztosan nem – teszik hozzá.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!