Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyírő József újratemetését – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el keddi ülésén.
2012. június 05., 18:182012. június 05., 18:18
Az állásfoglalást a képviselők 13 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, valamint 2 MSZP-s nemmel hagyták jóvá. A dokumentum rögzíti, hogy a kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog része, ezért egyetlen állam sem akadályozhatja meg ezen alkotmányos alapjog érvényesülését, a végtisztesség megadását. „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy végakaratának megfelelő helyen nyugodhasson. A kegyeleti jog birtokosának joga és kötelessége arról gondoskodni, hogy Nyírő Józsefet végakaratának megfelelően helyezzék örök nyugalomba” – rögzíti az állásfoglalás.
A dokumentum kitér arra is, hogy az Országgyűlés Hivatala az író kegyeleti jogának kizárólagos birtokosa, így egyedüliként jogosult az író temetésével kapcsolatosan dönteni. „Nyírő József hamvainak hat évtizeddel halála utáni hazaszállítása az író politikai szerepvállalásától független kegyeleti esemény, mely megfelel az elhunyt végakaratának” – zárul az állásfoglalás.
Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az állásfoglalás elfogadását, mert féloldalúnak, „egylábasnak” tartják. Közölte, ahhoz mindenkinek joga van, hogy hamvai ott nyugodjanak, ahol szeretné, ugyanakkor a magyar politikusok mindent megtettek azért, hogy az újratemetés ne kegyeleti, hanem politikai esemény legyen. „Nyirővel szemben is méltatlan, hogy egy ilyen groteszk és ijesztő politikai cirkuszt csináljanak” – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!