
Török embercsempészekkel együttműködő bűnszövetkezetet lepleztek le Beszterce-Naszód megyében – közölte kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT).
2016. január 19., 18:412016. január 19., 18:41
A vádhatóság közleménye szerint a banda tagjai megtévesztő ígéretekkel román állampolgárságú gépjárművezetőket szerveztek be törökországi \"munkára\", majd amikor áldozataik már a helyszínen voltak, életveszélyes fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy szíriai menekülteket fuvarozzanak egy török embercsempészbanda számára Izmir városából Törökország nyugati határára.
Később a szíriai menekülteket illegálisan az Európai Unió belsejébe juttatták Görögország, Macedónia, Szerbia érintésével, Magyarországon vagy Románián keresztül - közölte a DIICOT, amely a bűnszövetkezet kilenc tagját őrizetbe vette a kedd hajnali házkutatások után.
A Digi 24 hírtelevízió tudósítója ügyészségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a román banda gyakorlatilag \"eladott\" két besztercei kamionsofőrt a török embercsempészeknek. A gépkocsivezetők tavaly nyáron egy hét alatt több mint nyolcszáz menekültet juttattak el az ország belsejéből a nyugati határig. A hírcsatorna tudósítása szerint a szíriaiakat negyven-, illetve hatvanfős csoportokban, zárt teherautóban, megállás nélkül szállították a nyári hőségben a tengerpartra, ahol a csempészek a helyi boltból vásárolt gumicsónakokba ültették őket, hogy az Égei-tengeren keresztül Görögországba jussanak.
A két kamionsofőr azt állította, hogy a besztercei banda családtagjaikat túszul ejtve kényszerítette őket együttműködésre a török embercsempészekkel.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.
szóljon hozzá!